A modern civilizáció biztonsággal, kényelemmel ajándékozott meg bennünket, amelyről elődeink legfeljebb csak álmodhattak. Ezzel együtt azonban olyan természetidegen életstílust is magával hozott, amely egyre több lelki és testi kárt okoz bennünk.
Míg őseink gyűjtögető, vadászó életmódot folytattak, naponta 15 km-t tettek meg gyalog, ma ez a táv legfeljebb 800 méter. A legtöbb időt járművekben, épületekben töltjük, amelyek elszigetelnek bennünket a természettől, a külvilágtól. Ez az életmód legalább annyira fajidegen, mint az állandóan istállóban tartott állatoké – még ha nem is olyan kegyetlen. Az állandó figyelemelterelés sem képes megakadályozni azt, hogy a természettől való elidegenedés e fokát egyre többen fájdalmas deficitként éljék meg. Legalább a szabadidejükben szeretnék azt, amit már Rousseau is propagált: „Retour á la nature” – vissza a természetbe!
A túrázás csökkenti a stressz-szintet, egyúttal örömforrás. Valóságos gyógyír szívünknek, keringésszervrendszerünknek, vérnyomásunknak és immunrendszerünknek, ugyanakkor csökkenti a vérzsírok szintjét. Segítségével a félelmek, a szorongás, a motivációs és életkrízishelyzetek is könnyebben megoldhatók.Nagy feltűnést keltő túrák rákos betegekkelazt is bebizonyították, hogy a szabad levegőn végzett „mozgásterápia” súlyos betegeken is képes segíteni.
Az, hogy a szabad természet hangulatunkat, közérzetünket pozitívan befolyásolja, nem csupán szubjektív vélemény. Tudományos vizsgálatok igazolják, hogy ez valóban így van. Az USA-ban egy ideje létezik egy új tudományág, amelyet „tájpszichológiának” hívnak, és azt vizsgálja, a különféle tájak milyen hatást gyakorolnak az emberi pszichére. A természetet nem csak biotópnak tekinti, hanem „pszichotópnak” is: olyan környezetnek, amely emocionálisan megérint, bensőnket építi, erősíti.
Az alkalmazott kineziológia tapasztalatai megmutatták, hogy a szép tájképek puszta látványa is képes erősíteni az indikátorizom tónusát és erősíti a test energiáját. A kórházban ápolt betegeken végzett tanulmányok szerint azok, akik a kórterem ablakából kipillantva zöld fákat látnak, kevesebb fájdalomcsillapítót és ápolást igényelnek, mint azok, akik csak épületeket láttak az ablakukból.
Amikor az orvosok olyan zenét kerestek, amely képes a félelmet és a szorongást csillapítani, megállapították, hogy a természet hangjai különösen pozitív hatásúak. Sok relaxáló hatású CD-n háttérzörejként patakcsobogást, madárcsicsergést, tengermorajlást hallhatunk.
A túrázás okossá tesz és fejleszti a kreativitást!
A szép tájak hatására lassul a pulzus és a vérnyomás, agyunkban több alfa-hullám mérhető, amelyek egyébként csak enyhe transzban vagy az éber álmodozás állapotában jellemzőek. A járás ritmikus mozgása, a közben érvényesülő automatikus reflexzónamasszázs ellazító, ugyanakkor frissítő, élénkítő hatású. A kocogáshoz hasonlóan a test endorfinokat termel, amelyeket köznapi nyelven boldogsághormonoknak neveznek. Ezek csökkentik az éhségérzetet, a fájdalmakat és javítják a hangulatot is.
A testi erőfeszítés hatására több ACTH (adreno-kortikotrop hormon) termelődik. Ez a „kreativitáshormon” csökkenti a vérnyomást, lassítja a pulzust, élénkítő, koncentrációt segítő hatású. Ráadásul a friss levegőn történő testmozgás hatására javul az agy vér- és oxigénellátása – ezzel párhuzamosan teljesítőképessége.
Az újító ötleteket vizsgáló felmérés szerint a legtöbb kreatív ötlet nem az értekezletek közben, hanem a szabad ég alatt, a természetben merül fel a fejekben. Intelligenciahányadosunk sem állandó, ahogy azt korábban feltételezték, hanem bizony állandóan változik – többek között testmozgástól. Egy vizsgálat szerint a tíz napig tartó szigorú ágynyugalom hatására az IQ kb. 15 százalékkal csökken.
Ami atúrázás közbeni jó hangulathoz hozzájárul, az a szabadság, a kötetlenség érzete. Az autóban be vagyunk zárva, egyrészt a járműbe, másfelől kötnek bennünket a közlekedési szabályok, valamint az út vonalvezetése. A túrautakon nincsenek ilyen kötöttségek, nincs dugó, akkor állunk meg és indulunk tovább, amikor kedvünk tartja.
Az USA-ban távfutókon végeztek összehasonlító vizsgálatot: az egyik csoport egy edzőteremben, futópadon edzett, míg a másik ugyanazt a távot a természetben teljesítette. Utóbbiak frissen és jókedvűen fejezték be a futást, vérükben a boldogsághormonok szintje magasabb volt, míg a futógépen futóknál épp az ellenkezője volt igaz. Egy harmadik csoport bár edzőteremben, gépen futott, de „zenei aláfestésként” madárcsicsergést hallgatott futás közben. Az ő vérükben a boldogsághormonok szintje az előbbi két csoport szintje között helyezkedett el.
A Marburgi Egyetem „túrakutató csoportjának” vezetője az elmúlt tíz évben számos tanulmányban kb. 18 ezer túrázót kérdezett ki szokásairól, arról, mit kedvel, mit nem, és arról, hogy miért túrázik. Mint kiderült, a sportteljesítmény vagy a kulturális érdeklődés inkább alárendelt szerepet játszik. A túrázás legfőbb indoka „a természet szeretete, élvezete”. Sokkal kevesebben indokolják szenvedélyüket „unaloműzéssel” vagy az újdonság felfedezésének vágyával.
Még a manapság reneszánszát élő spirituális túrákon, zarándoklaton résztvevők többségénél is a természet szeretete áll az első helyen. Sokkal kevesebben nevezték meg indokként a régi értékek újra felfedezését vagy a vallást, a spiritualitást.
2008-ban egy közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 70 százaléka úgy válaszolt, hogy rendszeresen túrázik, „hogy tegyen valamit az egészségéért”. Mindez összefüggésben lehet azzal a ténnyel, hogy az elmúlt néhány esztendőben egyre több sajtótermékben olvashatunk róla, milyen jótékony hatással van a túrázás számos betegségre. Több jó nevű szakorvos 2007-ben egy kongresszus alkalmával foglalta össze a túrázás pozitív hatásait. A túrázás erősíti immunrendszerünket, fertőzésekkel szembeni ellenállásunkat. Mérsékli a szívinfarktus, az emlő-, a vastagbél- és a prosztatarák kockázatát. Stabilizálja emésztésünket és anyagcserénket. Hatására csökken a „rossz” LDL koleszterin, ugyanakkor emelkedik a „jó” HDL koleszterin szintje, csökken a vércukorszint és a vérnyomás, javul a vér viszkozitása. A mozgás aktiválja a zsírégetést, erősíti izmainkat, csökkenti a túlsúlyt. Az izmok erősítése tehermentesíti ízületeinket, csontjainkat, erősíti a porcokat, az inakat és szalagokat. Csökken a csontritkulás veszélye. A légzés javulásával mérséklődik a légúti betegségek kialakulásának veszélye is.
Javul az agy oxigénellátása és anyagcseréje, ezáltal a szellemi teljesítőképesség is. Ezzel egyenes arányban csökken az Alzheimer-kór és az időskori elbutulás veszélye. Régóta megfigyelték, hogy a mozgás segítségével jelentősen csökkenthető a depresszió, ez a hatás összehasonlítható a gyógyszeres kezelés hatékonyságával, de mindez mellékhatásoktól mentesen és a visszaesés veszélye nélkül történik. A pszichovegetatív zavarok, mint például a fülzúgás is javulnak. A fiataloknál megfigyelhető, hogy nő az iskolai teljesítményük, jobban koncentrálnak, sokat javul a hiperaktivitás.
Főképp a rehabilitációs klinikákon vonják be a túrázást a terápiába. A tényre, hogy még a nagyon súlyos betegségek, mint például a rák kezelésében is látványos eredményeket lehet elérni, dr. Freerk Baumann klinikai projektjei hívták fel a figyelmet. 2008 tavaszán 12 önkéntes, emlőrákos nővel végiggyalogoltatta a Santiago de Compostelába vezető 800 km-es zarándokutat.
A rendkívüli erőfeszítések ellenére a résztvevők végig kitartottak. Közérzetük, magabiztosságuk és egészségi állapotuk jelentősen javult. „Életem további részére új mottót választottam. A »nem vagyok rá képes« számomra többé nem létezik” – mondta egyikük.
Ugyanazon év nyarán dr. Baumann hét prosztatarákos férfit is útnak indított Münchenből Velencébe, az Alpokon és a Dolomitokon keresztül. A csoport az 520 km-es utat öt hét alatt tette meg. Ők is mindannyian kitartottak egészen végig, és náluk is sok egészségügyi paraméter jelentős javulást mutatott – igaz, nem közvetlenül, hanem három hónappal a túra után. Eddig tartott a regeneráció időszaka, viszont ezt követően sokkal jobb állapotban voltak, mint azelőtt.
A kezdők tartsák be a fokozatosság elvét, ne akarják mindjárt a legmeredekebb hegyoldalt megmászni. Egy amerikai felmérés, amelyen 90 ezer kórházi ápolónő vett részt, bebizonyította, hogy mindössze heti három óra gyaloglás 50 százalékkal csökkenti a szívinfarktus kockázatát.
Ha ennél többre vágyunk, érdemes keményebben edzeni, mielőtt útra kelnénk. A legjobb felkészülés a túrákra, ha egész évben rendszeresen sportolunk. Heti kétszer 30-40 perc kondicionáló tréning tekinthető az alapnak. A kerékpározás az egyik legalkalmasabb edzésforma a porcok erősítésére.
A térdízületek gyenge kondíció és gyenge lábizomzat esetén komoly gondokat okozhatnak. A lejtőn lefelé haladás során a térdet erős terhelés éri, főképp, ha nehéz hátizsákot is magunkkal cipelünk, vagy ha valaki túlsúlyos. Az erős lábizmok ezzel szemben a terhelés jelentős részét képesek tompítani, elnyelni, ezért fontos az edzés.
A megfelelő mennyiségű mozgás az egészség fenntartásának egyik pillére. Mégis világszerte inkább azoknak az aránya nő, akik kórosan mozgásszegény életet élnek. Ennek többek között az a magyarázata, hogy a futás, az aerobik vagy az edzőtermi gyakorlatok komoly izomlázat, nem ritkán sérülést váltanak ki a lelkes kezdőknél, és ez sokaknak végleg elveszi a kedvét a sportos élettől. Számukra is jó hír, hogy egyre több tudományos kutatás szól a gyalogláselőnyeiről. Eszerint a milliók számára elérhető legjobb testmozgás a heti öt-hat alkalommal, legalább fél órán át tartó, lendületes gyaloglás, amivel egy sor súlyos betegség kockázatát csökkentjük.
A hetvenes évek második felében az Egyesült Államokban kezdtek el komolyan foglalkozni a mozgásszegény életmód egészségkárosító következményeivel. A kutatók azt tapasztalták, minél erőteljesebb testedzést végez valaki, annál jelentősebb az egészségmegőrző hatás. Csak az utóbbi néhány évben jutottak el a finomabb összefüggésekig, és tették fel a kérdést úgy is, hogy hol van az egészségmegőrzést kiváltó fizikai tevékenység alsó határa. Vagyis milyen testmozgás és ebből mennyi ajánlható azoknak a millióknak, akik biztos, hogy nem fognak sem futni, sem aerobikra járni, de valamit azért szeretnének tenni az egészségükért?Különösen előnyös a gyaloglás azok számára, akik életükben soha vagy évtizedek óta nem végeztek rendszeres testedzést. A gyaloglás szinte semmilyen kockázattal sem jár, előnyei ezzel szemben rendkívüliek.Íme néhány már bizonyított a jótékony hatások közül:
• Gyalogolni tud mindenki.
• Gyalogolni mindenütt lehetséges.
• A gyaloglás bármely életkorban elkezdhető.
• A gyaloglás olcsó sport és társas is lehet.
• A gyaloglás az egyik legkevésbé sérülésveszélyes sportág.
• A rendszeres gyaloglással – és megfelelő táplálkozással –jelentősen csökkenthető a testsúly
A gyaloglás lehet könnyű és élvezetes! Edzéshatást az időtartam növelésével érhetünk el. Ha fokozatosan fejlődünk, keressünk változatos terepviszonyokat, lejtőkkel, emelkedőkkel tarkított pályákat, olyan túraútvonalakat, amelyek újabb kihívásokat jelenthetnek. A “nincs rá időm” nem lehet kifogás. Mindenkinek szánnia kellene lehetőség szerint 30-40 percet a napjából illetve 1 hetet évente mindenképpen a szabadidejéből/szabadságágából arra, hogy az egészségével foglalkozzon.
A gyaloglás nem költséges sport, ezt könnyű belátni. Egy jó cipő szükséges csak hozzá, ami ráadásul sok éven keresztül szolgál majd minket.
Ha kedvet kaptál, akkor tartsál velünk valamely gondosan kiválasztott gyalogtúránkon, amely segíti a testi-lelki feltöltődést, a megfelelő környezetet és társaságot mi biztosítjuk hozzá!
Az első, mai értelemben vett konkrét cél nélküli túrázó Francesco Petrarca itáliai reneszánsz költő volt, aki fivérével együtt 1336-ban megmászta az 1990 méteres Mont Ventoux nevű hegyet a franciaországi Provence-ban.
Igaz, Petrarca a következő évszázadokban nem talált követőkre. Bár a legtöbben továbbra is gyalog közlekedtek, de ezt nem tartották sem kellemes időtöltésnek, sem különlegesnek. Amikor Luther 1510-ben Wittenbergből Rómába gyalogolt, az olyan természetes volt számára, hogy egy szóval nem említi meg feljegyzéseiben – pedig az út oda-vissza 3000 km.
Csak a felvilágosodás korában változik a helyzet. Jean-Jacques Rousseau francia filozófus a 18. század derekán olyasmit vetett papírra, amivel a mai túrázók feltétlenül egyetértenek, ha a „ló” szót „autóval” helyettesítjük: „Számomra létezik egy kellemesebb módja az utazásnak, mint a lovaglás: a gyaloglás. Akkor kerekedek fel, amikor kedvem tartja, és annyi erőfeszítést teszek, amennyi jólesik. Jobbra-balra foroghatok és mindent szemügyre vehetek, amiben örömömet lelem, megpihenhetek minden oly helyen, amelyről szép kilátás nyílik.”
Petrarcával ellentétben Rousseau rengeteg követőre lelt a maga korában. 1786-ban Jacques Balmat és Michel-Gabriel Paccard mászta meg Európa legmagasabb hegycsúcsát, a Mont Blanc-t. 1801-ben Johann Gottfried Seume Lipcséből Prágán, Bécsen, Velencén, Rómán és Nápolyon keresztül Szicíliáig gyalogolt. Seume hosszú vándorútján számos kalandot élt meg, rablók, útonállók, hatalmaskodó és az utazókat kizsákmányoló fejedelmek, kukacoskodó prelátusok személyében, de rengeteg jó élményben is volt része, barátságos, vendégszerető emberek képében, csodálatos, érett, zamatos narancsokat ízlelt meg, és antik romokat, műremekeket volt alkalma megcsodálni. Megmászta a Vezúvot és az Etnát, hazafelé kitérőt tett Párizsba is. A 6000 kilométeres útjáról papírra vetett „Séta Szirakuzába” c. útleírása máig érdekes olvasmány, bár néhány korabeli utalását a mai olvasó aligha értheti. Kollégája, Karl Philipp Moritz Franciaországon keresztül Angliába, Goethe Svájcba jutott el gyalogolva.
„Lépjél” Te is a nagy elődök nyomdokaiba!
