A zarándoklás lényege, hogy hagyjuk magunk mögött bizonyos időszakonként a szürke hétköznapokat, szakítsunk a megszokásainkkal, lépjünk ki komfortzónánkból és merjünk elindulni egy olyan ismeretlen úton, ami közelebb vihet embertársaink és önmagunk megértéséhez. A lelki-szellemi aktivitás mellett fizikai cselekvés. Testi és lelki kihívás, testi és lelki út egyszerre. Teljes embert kíván! Akármerre visz az út, a cél mindig ugyanaz: Jézus nevében útra kelni, hogy az út során az ő kegyelme átformáljon és új emberré alakítson bennünket.
Miért vállalkoznak többen és többen e kihívással teli teherre, vándorlásra, utazásra, lelki elmélyülésre, miért is jó zarándokolni?
Egy zarándoklat nem egy szimpla kirándulás, hanem minőségében valami teljesen más és új élmény! A beszélgetős szakaszokat csend váltja fel, amit majd imádság követ. A gyaloglás fáradalmai, egymás elfogadása, a közös étkezések és imák mellett szellemileg felfrissülünk és lelkileg feltöltődünk. A zarándoklat az egész embert megmozgatja és formálja.
A zarándoklat vagy zarándokút hagyományos út egy parancsolat teljesítésére, vagy egy vallási jelentőségű zarándokhely felkeresése érdekében. Egy zarándoklat során ugyanakkor természetesen nemcsak az úti célra történő megérkezés, hanem a testet és lelket egyaránt erősítő utazás is komoly hangsúlyt kap. A zarándoklat sajátos, aktív meditációs gyakorlat.
Szimbolikus értelemben a zarándokút mind beavatás, mind pedig az engedelmesség kifejezése. Nagy morális jelentőségű, és visszavezethető arra a régi hitre, hogy a természetfeletti erők bizonyos helyeken kimondottan kifejtik erejüket.
Keresztény szempontból különös jelentőségű zarándokhelynek számít Péter és Pál apostol sírja Rómában és Jakab apostol sírja Santiago de Compostela városában, amelyhez az elmúlt években nagyon népszerű Szent Jakab út (El Camino) vezet, és a Szentföld különböző helyszínei. Emellett léteznek kisebb zarándokhelyek, valamint olyanok is, amelyeket a Szentszék, illetve az illetékes püspök nem ismer el. A leghíresebb példa ez utóbbira Medugorje Bosznia-Hercegovinában, amelyet a római katolikus egyház nem ismer el a Mária-jelenések helyeként.
Róma egyébként azután lett a zarándokok fő célpontja, miután a pápák meghirdették a szentéveket. Az első ilyen nagyarányú szentévi zarándoklat 1300-ban volt, amikor állítólag két millióan keresték fel a várost.
Több tízezer keresztény zarándokhely létezik a világon, amelyek közül a legnagyobb érdeklődésre évről évre a Guadalupei Szűzanya tarthat számot Mexikóban (kb. 20 millió zarándok). Ezt követi kb. 18 millió zarándokkal Róma, Aparecida Brazíliában (kb. 8 millió), San Giovanni Rotondo Olaszországban (kb. 7 millió), Lourdes Franciaországban (kb. 5 millió) és Częstochowa Lengyelországban. További jelentős zarándokhelyek: Fátima (Portugália), Padova (Olaszország), Assisi (Olaszország), Santiago de Compostela (Spanyolország), Mariazell (Ausztria), Loreto (Olaszország) és Canterbury (Anglia) vagy egy bizonyos szent életének kulcsfontosságú állomása.
A zarándokút minden esetben társas esemény is, hiszen az út során találkoznak és tapasztalatot cserélnek a hívők; nagyon gyakran olyanok, akik korábban még sosem találkoztak egymással.
A zsidók jeruzsálemi zarándokútjainak mintájára a korai középkortól a keresztények is elkezdték felkeresni a szent helyeket. A keresztény zarándoklatok célja a vezeklés, a lelki megtisztulás, a valamilyen betegségből való gyógyulás vagy a bizonyos ügyért történő imádkozás. A 15. századig ezeknek az utaknak zömében a Szentföld volt a célja. Az utakról szóló beszámolókat többen feljegyezték az utókor számára.
A középkorban a keresztény zarándoklat a hit bizonyítását szolgálta, hiszen a zarándokhelyek gyakran messze voltak, az oda vezető út fárasztó és olykor veszélyes is volt. Ezért nagy jelentősége volt annak a fogadalomnak, hogy egy bizonyos határidőn belül valaki zarándokútra kerekedik.
A zarándokutakat az uralkodók is szabályozták és óvták. A 12. századból ismertek ilyen védelmi intézkedések, amelyeket V. Magnus norvég király készített a Nidarosi katedrálishoz tartó zarándokok számára. Ezt a privilégiumlevelet III. Celesztin pápa is megerősítette.
Érdekesség, hogy a késő középkorban nem feltétlenül kellett személyesen részt venni egy-egy zarándoklaton: előfordult az is, hogy pénzért küldtek maguk helyett (hivatásos) zarándokokat a vezeklésre ítélt emberek Előbbiek aztán zarándokérmékkel bizonyították, hogy valóban elérték a célt. Ezeket azonban gyakran hamisították. Az úton lévők elszállásolása az irgalmasság gyakorlásának része volt, és ennek köszönhetően a szállásadó is részesülhetett a zarándokút áldásában. A 11-13. században azonban kolostorok és különböző kegyes alapítványok tartottak fenn szálláshelyeket a fő zarándokutak mentén.
