Kolumbusz nyomában gyalogos és élmény túra – La Gomera látnivalók

Posted on ápr 10, 2017 in Blog | 1 comment

 1. Nap San Sebastian – Ermita de Guadalupe – Casas Cuevas Blancas

A hegyek szigetének nevezett La Gomera a Kanári–szigetek második legkisebb tagja. A kerekded, kis sziget voltaképp egyetlen 1487 méter magas vulkán, ezért a gyalogos turisták paradicsoma 650 km kiépített túraútvonalával pálmavölgyeken és banánültetvényeken keresztül.
La Gomera fő érdekessége a sziget közepén kialakított, 40 km²-es, a sziget területének mintegy 10%-át elfoglaló Garajonay Nemzeti Park . Az ősi,kanári babérlombú erdőben  a névadó babér mellett további 400 növényfaj képviselői fordulnak elő, több mint ezer rovarfaj él a szigeten. Az északon zöld és dús növényzetű sziget dél felé egyre szárazabb, de mindvégig hegyes-völgyes.
A mérsékelt égövi esőerdőt 1981-ben nyilvánították természetvédelmi területté, és az UNESCO 1986-ban felvette a világörökség listájára. Mivel a szigetnek nemzetközi repülőtere nincs, csak helyi, La Gomerára főként komppal juthatunk el Tenerife déli partjáról, Los Cristianosból. A komp a sziget központjába, San Sebastian la Gomeraba fut be – ebben a városkában szállt partra utoljára Kolumbusz, amikor 1492-ben Amerika felé indult.
Rögtön két kellemetlenséggel is kezdődött a nap. Los Christianos kompkikötőjében már az Armas hajó társaság jegypénztáránál állva hatalmas meglepetést okozva 32 EUR áron akarták értékesíteni számomra a gyalogos kompjegyet.  Négy hete ugyanúgy egy 1 órás komp utazásért fizettem 8 EUR viteldíjat Igoumenitsa és Lefkimmi között.  Elképzelhető lenne,  hogy Spanyolországban négyszeresébe kerül ugyanaz a szolgáltatás, mint Görögországban? Hiába bizonygattam,  hogy nincs autóm,  de maradt az ár…. Még átmentem egy ellenőrzésre a Fred Olsen hajó társaság irodájába is,  de mivel drágábbak is voltak és később is indultak,  ezért maradt az Armas a befutó.
Amint a kompról leszálltam és néhány száz métert haladtam San Sebastian belvárosa felé,  máris éreztem,  hogy most ez valami teljesen más élmény lesz,  mint Korfu,  valami teljesen más dimenzió…… Cél a GR132 parti út és nagyrészt a GR131 a sziget belsejét átszelő átlós út bejárása,  ami 300 km felett van, kitérőkkel együtt simán 400 km távolságot is könnyedén összegereblyézek 🙂
Adatkártya vásárlásom a Movistar mobil szolgáltató üzletében kudarcba fulladt,  hiszen a fennhangon hirdetett ajánlatukat  6,20 EUR (1GB adatkártya +50 perc nemzetközi beszélgetés 6,20 EUR) nekem nem spanyol állampolgárként 23,80 EUR áron kínálták. Mi is ez a negatív diszkrimináció? Most létezik az Európai Unió vagy nem?   De nemes bosszút álltam,  mert a szemközti Vodafone üzletben 15 EUR áron 1,5 GB adatforgalmat kaptam 60 perc nemzetközi lebeszélhető hívásperccel. Ettől függetlenül érdekelne egy nemzetközi ügyekben jártas jogász véleménye,  hogy jogos-e a diszkrimináció. Illetve akkor a Vodafone kínálatában miért nincs megkülönböztetés?

Már a főváros feletti részen sosem látott panoráma,  folyamatosan pislogtam és dörzsöltem a szememet, hogy ez tényleg igaz,  vagy csak álmodom? Amint pedig kiértem a “vadonba”, az érzés leírására megpróbálom megtalálni a megfelelő szavakat a következő napokban. Az  Ermita de Guadalupe búcsújáró kegytemplom volt a terv a szigeten való tartózkodásom első napján. A nehezebb trekking alternatívát választva jutottam fel az ereszkedés előtt egy hegy csúcsára, hát tényleg nehezen megfogalmazható a látvány,  beszéljenek helyettem a képek. Lenyűgözőtt az oltár egyszerű, de mégis magasztos kivitelezése! Nagyon jó ötlet volt a részemről,  ennek a kitérőnek a beiktatása!
Itt a templom előtt állva hoztam meg a döntést,  hogy még mindig nem a GR132 hivatalos szakaszán haladva,  hanem további kerülőt beiktatva irány a Casas de Cuevas Blancas,  azaz a Fehér Barlangok, amelyek a sziget egyik legérdekesebb geológiai képződményei. Ha visszatértem volna a fővárosba és onnan a GR132 hivatalos szakaszán haladva mentem volna egy darabig,  az hatalmas kerülő lett volna.  Tehát jöjjön a KALAND! Letérve irányba egy olyan útra,  amit a könyvem és az útikönyvem is csak 800 méter hosszúra írt,  de kellemes meglepetésként több, mint 2 kilométert kiépített útvonalon sikerült haladni. Aztán amikor már tényleg nem volt tovább,  akkor a GPS 1,3 kilométer távolságra jelzett egy 500 méter magasan induló  (!!!!!) ösvényt,  ami a Fehér Barlangokhoz vezetett.  Hát elég nehéz szülés volt,  majdnem 2 óra alatt,  2 komolyabb csúcsot is meghódítva,  tényleg “járatlan utakon” többször is újratervezve  sziklaszirtek peremén hatalmas szakadékok felett egyensúlyozva sikerült extázisba kerülve megtalálni egy újabb hegy tetején az ösvényt. Utólag visszagondolva egyszerű dolog ez, csak éppen nem emberi lábnyomokat,  hanem a hegyi kecskék lábnyomait kell követni….
Innen már fél órán belül érkezés és elég kimerült állapotban gyors vacsora. Sátramat hiába tudtam  egy 3  oldalfallal is védett egykori mezőgazdasági épületben felállítani, nem gondolhattam előre,  hogy mennyire hideg,  szeles és félelmetes éjszaka elé nézek……

 2. Nap Casas Cuevas Blancas – El Palmar – Ermita San Juan – Hermigua 22 km Reggel 7-kor gyors sátorbontás, aztán alig vártam, hogy elhagyjam azt a helyet,  ahol 3 fal védelmében,  egy profi szélálló tulajdonsággal felruházott sátorban is lebegtek a szélben a műtétileg levarrt füleim….. Iszonyatos szél fújt egész este,  legközelebb ezerszer is meggondolom,  hogy vállalom -e a sátrazást egy 500 méteres hegy tetején. Az éjszaka közepén megismerhettem Európa legveszélyeztetettebb madarának „csodás hangját”(Calonectris diomedea, angolul Padela , németül pedig Gelbschnabel – Sturmtaucher, magyarul mediterrán vészmadár), utólag persze nevetséges, de valami nagyon másnak hittem, mint ami…..
Érdemes meghallgatni… Te mire gondolnál, ha először hallanád egy sátorban hajnali kettőkor egy hegy tetején, bármiféle lakott településtől minimum 10 kilométerre?
https://www.youtube.com/watch?v=d97uQCDV29I

Remegtem félelmemben a sátramban, mint a galagonya bokor és azt vártam, hogy mikor tépi fel a sátor ajtaját egy földönkívüli. Titokban reménykedtem, hogy megúszhatom egy szimpla véradással vagy egy nem annyira szimpla UFO lány teherbe ejtésével, de az tuti, hogy többször is keresztet vetettem a hitvány életemre! Én nagyon durván összefostam a bokámat az biztos, persze utólag már szánalmasan nagyokat mosolyog  rajta az ember…
Mivel az AliExpress -en rendelt napelemes töltőm nem érkezett meg elindulásom előtt és a Power Bank nevű pótaksim sem működött,  ezért sajnos 20 perc után teljesen lemerült a telefonom.  Fotóztam volna,  de sajnos nem volt mivel…. A La Geroda kereszteződésben összefutottam 3 jópofa spanyollal és az ott készült csodás fotókat azóta is várom Tőlük türelmesen.
Egészen El Palmar elágazásáig végig széles szekérutakon haladtam.  Onnan egy aljnövényzettel teljesen benőtt szűk ösvény. Nagyon észen kellett lennem,  hogy tudjam követni.  El Palmar egyetlen házból áll, de az nagyon hálás fotó téma,  ennek a  fotónak a kedvéért még egyszer vissza kell jönnöm!
Hatalmas katarzis a Playa de la Caleta strandjára érkezés több okból is. Az étterem raszta  csaposának odaadtam töltésre a telefonomat,  rendeltem egy fokhagymás csirkét és ameddig elkészült,  gyors átöltözés után bevetettem magam a tengerbe. Szemközt először láttam a Teide hófedte csúcsát,  a világ 3. legmagasabb vulkánját  amit reményeim és engedélyem szerint 11 nap múlva fogok meghódítani.  Nagyszerű szállást találtam Hermigua-ban egy banán ültetvénnyel szemben a ház emeleti apartmanját kaptam meg single room áron hatalmas terasszal. Apró szépséghiba, hogy wifi csak a földszinti szobákban volt. Viszont a terasz korlátján artistákat megszégyenítően áthajolva, mégiscsak fogtam a jelet, de az alattam lévő szűk sikátorban haladók közül egész biztos mindenki azt gondolta, hogy vagy 2 másodperce kaptam szívinfarktust vagy tudatosan készülök öngyilkosságra…..

 3. Nap Hermigua – Juege de Bolas – Mirador de Abrante – Agulo -Hermigua 15 km A nap Hermigua szűk sikátorain keresztül kezdődött, komolyan megizzasztó lépcsők vezették fel a mai nap szakaszát. A völgy feletti pompás Ibo Alfaro falu érintése után a hegygerinc tetején Lomo Gordo magasságáig, ahonnan eszméletlen kilátás nyílik Tenerife szigetére.
Ma feltörtek az emlékek több okból is. 600 méter szintemelkedés 3 km-en belül a Lükiai Út hasonló török szakaszait jutatták eszembe, a tömött turista buszok az orosz nyaralókkal pedig ismét az emberi butaság mélységeit tágították. Szerencsétlen emberek sorsa, akiknek még a sört sem volt idejük meginni az idegenvezető sípjának megszólalása előtt, mérhetetlen szánalmat ébresztett bennem. Mielőtt egyáltalán felnéznél és azonosulni tudnál a hely szellemével illetve magával ragadhatna a pillanat varázsa, akkor kiábrándító módon és idő előtt jön „a vadakat terelő juhász” és uzsgyi, máris irány a következő kilátási pont… Gondolkodtam rajta, hogy rögtönzött előadást tartok nekik a gyaloglás előnyeiről, de olyan emberek kapcsán, akik hagyják magukat megerőszakolni utazás és a saját nyaralásuk kapcsán valamint eltűrik, hogy egy pohár sört se tudjanak kiélvezni egy erősen felárazott „pihenés” során, szóval kb. annyi esélye lett volna, hogy átmegy az üzenet, mint egy tokiói veterán kamikaze találkozó megszervezésére!

A Mirador de Abrante egy káprázatos kilátással kecsegtető, több mint jól kiépített turista látványosság. Az ott üzemeltetett kávézón és éttermen kívül az amerikai mintára megépült Skywalk igényesen simul bele a modern környezetbe.

Az útikönyvemet otthagytam véletlenül az Abrante kilátónál, az pedig, több mint nagy kincs!  1,5 kilométert tettem meg futva,  de hála az Égieknek egy jó szándékkal bíró ember leadta a bárban. El sem tudom képzelni, hogy mekkora gond lett volna útikönyv nélkül megcsinálni a hátralevő napokat. Ereszkedés Agulo felett “zuhanás a semmibe ” és Lepe szűk sikátoros utcái ismét valami egészen új és különös oldaláról mutatták be nekem ezt a varázslatos szigetet. Hazafelé Agulo után a Hermiguába vezető úton banánültetvény, papaya és mangófákkal fűszerezve.

Sokan csak La Gomera gyöngyszemeként emlegetik Agulo kisvárosát szépségének és vonzerejének köszönhetően. A teraszos ültetvényekkel körülvett Agulo minden pontjáról pazar kilátás nyílik az Atlanti-óceánra. Ápolt, rendezett, elbűvölő település kövezett utcácskákkal, szépen felújított mesebeli házacskákkal. A vidéki táj egy olyan elragadó szeglete, melyre majd mindig nosztalgiával emlékszik vissza a látogató. Szemgyönyörködtető a San Marcos-templom, fehér kupolái kontrasztot alkotnak a vöröses színű háztetőkkel. Agulo varázsát emeli még a Tenerife szigetére és az impozáns Teide tűzhányóra nyíló panoráma is.

4. Nap Hermigua – El Cedro – Los Acevinos – Presa de Meriga – Roque del Cano – Vallehermoso Ámulok és bámulok nemcsak a táj,  hanem a növényvilág sokszínűségén is…. Ilyen gyönyörű virágokat, mint az előző és a mai napon, én még sosem láttam. Ha az örök tavasz-nyár klíma erre képes, akkor el kell gondolkodni, mi is az igazán inger gazdag környezet a jövőre nézve….
Természetesen a túrázás vonzza ide a legtöbb turistát. Egyedi és változatos a táj és a növényvilág. A sziget közepén, az 1500 m-es hegyen van egy Laurisilva esőerdő, míg a parthoz közelebb pálmafás a növényzet. Északon több a csapadék, hűvösebb van, délen egész kopár és lankás a táj. A nyugati part sziklásabb és vadabb.
Ma utam San Pedro „elővároson” keresztül indult a Los Gomelos ikersziklák árnyékéban. Majd banánültetvényeken keresztül a sziget legnagyobb vízeséséig. Az El Cedro vízesés 150 méter magasról zuhan a mélybe. La Gomera egyetlen hivatalos kempingje után 100 méterrel kanyarodtam le a jelzésről, hogy a Las Vistas bár teraszán gyűjtsek erőt a leghosszabb túrám második szakaszához. Az egyik hagyományos La Gomera-i fogást, a vizitorma levest is a Las Vistas kemping éttermében lehet megkóstolni. Los Acevinos településig rövidebb szakaszokon be- és kiléptem a Garajonay Nemzeti Park babérlombú erdőszakaszaiba.
A Presa de Meriga egy elátkozott duzzasztó tó a Garajonay Nemzeti Park eldugott szegletében, amely különösen ködös időben nyújt hátborzongató élményt. Az erdélyi Gyilkos-tóhoz hasonlóan facsonkok és faágak lógnak ki belőle.. A tó körül egy könnyed fél órás körtúra tehető.
Cruz de Tierno központi részén már eleve lenyűgöző panoráma,  de ami utána következett az meseszerű!  Egy szűk hegygericen keresztül visz a camino, és egy nyeregben érjük el a Roque el Cano sziklatömbjét. Ez a szakasz, több mint ámulatba ejtő. Ezen a szigeten folyamatosan fotó szünetet kell tartanom, hogy meg lehessen örökíteni a dús zöld növényekkel borított vulkáni hegyoldalakat, az erózió által megformázott, cukorsüveghez hasonlító vulkánkürtőket.
Elhagyatott udvaron narancsfa kacsintott rám,  Korfu után itt sem tudtam ellenállni a bő termésnek!
Szóval ezen a szigeten is no stress és gazdag gyümölcs termés!
Ha elindulok egy újabb csodálatos sziget felfedezésére, akkor már eleve egészségesebben élek. Többet mozgok, több halat eszek és nyugodtabb vagyok, mint az otthoni őrületben. A  klíma pozitív hatásairól pedig még nem is beszéltem.
A negyedik napon már sokadjára tűnik fel, hogy mennyire jól kitáblázottak az útvonalak,  a legfontosabb kereszteződésekben mindig van útmutató tábla,  pozitív példa lehetne a  Corfu Trail karbantartóinak.

5. Nap Vallehermoso – Mirador Santa Clara –  Mirador Punta de Alcala – Playa de Vallehermoso – VallehermosoA Roque Cano szirtjeinek örök védőbástyája alatt Vallehermoso rengeteg szépséget rejt. Főbb utcáin, a fehérre meszelt hagyományos házak, pompás fák között megállni látszik az idő. Elég csak felsétálni a San Juan Bautista templomig (a sziget egyik legnagyobb temploma), beülni egy italra a Plaza de la Constitución valamelyik kerthelyiségébe, vagy felkeresni Tamargadát, ezt az elbűvölő falucskát, ahol parányi terméskő házacskák ülnek mesébe illő tájban, pálmafák gyűrűjében. Ha minden szegletét bejártuk, lehetőségünk nyílik pálmamézet és almogrotét (sajtból, paprikából és paradicsomból kevert krém) vásárolni.
A reggeli iszonyatos emelkedés során kedvenc zeneszámaimat hallgattam, kicsit nyűgösen és tompán harcoltam az elém tornyosuló szintekkel. Santa Clara után az út szélén kirakott gyümölcs,  üdítők és lekvárok látványa becsület kasszás alapon a Camino emlékeit hozta vissza egy rövid időre. Kezdetben egy bozóterdő jobb oldalán, majd eukaliptusz fák mellett emelkedtem. Első úti célom az Ermita de Santa Clara kolostor volt, amelyet 1888-ban építettek. A kolostor mögötti piknikezésre kialakított területről lenyűgöző kilátás nyílik La Palma szomszédos szigetére. A hegygerincen tovább haladva mesébe illő tengerparti panorámával. Aztán rövid pihenés a mai második kápolnánál, az Ermita de Coromoto „relax zónájában”.
Az 1540 lakosú Vallehermoso közelében, a tengerparton találjuk a Los Órganos (=orgonák) bazaltoszlopait. Ahogy a kihűlő bazaltláva térfogata csökkent, abban kihűlési központok alakultak ki, és a láva az egyes központok közül öt- illetve hatszögletű, többnyire a folyásirányra merőleges (tehát többé-kevésbé függőleges) oszlopokban szilárdult meg. Hiába sétáltam a közelében, csak a tengerről látható, ezért várnom kell még 3 napot, hogy egy Valle Gran Rey-ből induló „lélekvesztőn” megpróbáljam megközelíteni a látványosságot.

Chijera elhagyott falu a “nem érdemes” kategóriába tartozik . De aztán ismét egy csoda a Buenavista szép kilátás. Lélegzetelállító út lefelé Playa de Vallehermoso strandjáig,  de itt akkorra hullámokat láttam,  hogy nem tudom elképzelni,  van-e aki bevállalja a fürdést. Aztán egy banánültetvényekkel tarkított völgyön keresztül ereszkedtem vissza Vallehermoso városába.
Villahermoso főterén ülök és a könyvem olvasom.   Egy liter Dorada sört 1 EUR -ért adnak a Supermercado -ban,  azt hiszem elindultam az alkoholizmus útján 🙂 De majd holnap napközben a tűző napon 15 kilós hátizsákkal a vállamon valahogy feldolgozom…..

6. Nap Vallehermoso – Embalse de la Elcantadore – Las Creces – Las Hayas – Arure Sajnos a  botomat elhagytam, még tegnap délután ottmaradt a túrám végén maradt egy bár oldalfalának támasztva. A motelba tartva elfeledkeztem róla, pedig nem is sört ittam…. Hiába mentem vissza másnap reggel, nem adták be a bár személyzetének, pedig bíztam a csodában.
Az elején ismét komoly emelkedő és egy duzzasztó tó hozott lázba. Az Embalse de Elcantadore duzzasztó tó La Gomera legnagyobb víztározója és a neve már önmagában mindent elmond. Encantadora fordítása varázslatos. Pálmafák veszik körül a Barranco de Ingenio völgy egyik oldalán.

A tó előtti telkeken számomra látványban hatalmas meglepetés, de most nem a táj kapcsán. Fehér, űrhajós ruhában permeteznek errefelé, nagyon komoly ez a cucc,úgy néz ki ez a hivatalos dress code a permetezéshez. Még az első alkalommal, amikor ilyen fickót láttam, akkor autogrammot akartam kérni és összeállni egy közös fotóra a la gomerai „Neil Armstrongok” egyikévelJ
Ma ismét az UNESCO által 1986-ban a világörökségnek nyilvánított Garajonay Nemzeti Parkban jártam, amely a világ legnagyobb babér (laurisilva) és hanga (erica arborea) erdője. A parkban a Laguna Grande tisztáson lehet megismerkedni a több mint 20 féle babér típusú fa- és bokorfélével. Tovább haladva ismét betértem rövidebb és hosszabb szakaszok erejéig a Garajonay Nemzeti Parkba, a 90 négyzetkilométeres dzsungelszerű babérlombú erdőbe és a Las Creces piknik területén ebédeltem, ahol 10 percenként forogtak a kis létszámú gyalogos (és nem buszos) német turista csoportok.
Arure városában az egyetlen motel tele volt német turistákkal, egyetlen szabad szobájuk sem akadt.
A motelből csalódottan kilépve érdekes beszélgetés egy idősebb német házaspárral, amelynek a végén a hölgy „mit sem sejtve” megállapította, hogy én vagyok az első magyar túrázó, akivel élete folyamán találkozik és feltette a fájdalmas kérdést, hogy miért is nem túráznak a magyarok.
Hirtelen nagyon sok gondolat futott át az agyamon, de inkább legyintettem egy nagyot és hataémas sóhajok közepette elköszöntem tőlük. Ez egy bonyolult történet, valószínűleg, ha 2 hétig mesélném, akkor sem értené meg…
Miután sikerült felülemelkedi gondolataimon és a település egyetlen komolyabb méretű utcájában elindultam privát szállás vadászatra, akkor jött a nagy találkozás Thomas mesterrel. A német Thomas kőműves mester, aki immáron 16 éve él a szigeten és saját bevallása szerint is alkoholista. A napi 12 üveges sör adagját kemény munkával sikerült letornáznia napi 6 üvegre. Tele van megrendelésekkel, mert sokkal pontosabban, precízebben és szebben dolgozik a spanyol mestereknél, még a napi adag ellenére is. Miután gyorsan megalkudtunk az árban, visszamentünk a bárba egy-két sörre és elvittük sétálni a kutyáját arra a kilátó pontra, ahonnan a következő napon kezdem majd meg az ereszkedésemet Taguluche irányába. Itt van egy szinte teljesen elkészült luxus étterem hatalmas üvegablakokkal és panorámával, de még egyelőre végleges berendezés nélkül. Még ki sem nyitott a hely, de máris volt már 3-4 tulajdonosa, mintha átok ülne ezen a helyen. Miután egész véletlenül végig próbálta Thomas az összes ajtót, az egyik hatalmas megdöbbenésemre gond nélkül kinyílt. Már elég sötét volt, de holnap reggel egész biztosan itt kezdek, ezt fényképen is meg kell örökíteni. Lefekvés előtt még legurítottunk néhány sört a nappaliban és sokat mesélt Thomas az életéről. Boldog a szigeten, semmit sem bánt meg eddigi életében. Kiegyensúlyozott egyértelmű alkoholizmusa ellenére. Örülne, ha lenne egy társa és egy hölgy kedvéért hajlandó lenne a napi dózison is csökkenteni.

7. Nap Arure -Taguluche – La Merica – La Calera – Valle Gran Rey 13 km Kora reggel indulás és a luxus étteremben fotózás immáron nappali fényviszonyok között. Miután megkezdtem a nagyon komoly szinttel járó ereszkedésemet, visszatértek a tegnapi gondolatok, hogy miért is nem túrázik a magyar….
Az elátkozott nemzedék tagjai megalázottan és  megszégyenülten élik mindennapjaikat. Elátkozott nemzedék alatt a szüleink generációját értem, az 1940 és 1960 közötti időszakban világra jötteket, akik az ezredforduló után vagy mostanában léptek be a nyugdíjasok körébe.
Ők azok, akik a 80-as évek szocializmusának „vidám barakk” korszakában a lehetőségek megjelenésével és a rendszerváltáskor újabb lendületet kapva vért- verejtéket nem kímélve, önmagukat sanyargatva húzták az igát munkanapokon esténként túlórában illetve hétvégén minimum az egyik „munkaszüneti napon” a háztáji gazdaságokban, a gazdasági munka közösségekben (GMK), majd később betéti társaságokban vagy egyéni vállalkozóként.
Tették ezt abban a reményben, hogy ha nekik még nem is, de gyermekeiknek egy szebb élet alapjait rakhatják le, mint amit ők éltek. „Jutalmuk” szánalmas módon az lett a legtöbb esetben, hogy valamelyik csaló pénzügyi csoport hamis ígéretek után először kicsalta majd elsikkasztotta a megspórolt pénzüket , vagy olyan társasházi építkezésbe fektették be a pénzüket, ahol a befektető a projekt közepén Dél-Amerika partjáig szaladt. Volt akinek csak az volt a „bűne”, hogy a rizikósabb Baumagban vagy az egyáltalán nem rizikós Postabankban tartotta a pénzét. Ha nem találkozott Tribuszernével vagy Kulcsár Attilával, akkor tutira belefutott a karcagi Kun-Mediátor Marcsika vagy korábban tucatnyi hasonló kaliberű szélhámos ajánlatába és azáltal a késbe is! Megdöbbentő, hogy ezekben a túlnyomó részben politikával is átszőtt ügyekben sok esetben mind a mai napig sincs semmiféle retorzió a bűnösökkel szemben . Akinek még maradt vagyona és szorgalmasan építette vállalkozását immáron egy korlátlan felelősségű társaságban, annak a 2008-ban kitört világgazdasági válság hatásai nullázták le az addigi készletben és félkész termékekben álló befektetéseit és vették el örökre a kedvét a további erőfeszítésektől. A svájci deviza frankos hitelekről nem is beszélve, mert köztudottan ez volt minden idők legnagyobb, egy nemzet kispolgárai ellen előre kitervelt és elkövetett gazdasági szemfényvesztése illetve pénzügyi manipulációja. Ha valaki ezután is talpra tudott állni vagy megroggyant térdekkel mégis tovább építette újra magát, akkor annak a magyar kormány államosította be a pénzét a Buda-Cash és Quaestor gyalázat kapcsán 2015 márciusában.
Akit még nem vitt el az élők sorából a különböző szív- és érrendszeri betegségek valamelyik válfaja, azoknak a nagy része az onkológián várakozik egy szabad időpontra… Szóval azért nem túrázik a magyar, főleg nem a nyugdíjas korba lépett „időmilliomosok”, mert kisebb gondja is nagyobb annál és elég nehéz lett volna úgy elmagyarázni csupán szóban, hogy átjöjjön a lényeg a német nyugdíjas hölgy számára!
Utazás kapcsán pedig ők a „zacskóból tepertőt és sporttáskából töltött káposztát” generáció. Nem sok szépet és jót láthattak és tapasztalhattak. Maradtak nekik a 90-es években gyorsan nagy népszerűséget elérő buszos körutazások a kényelmetlen, sok esetben még náluk is idősebb Ikarus buszokkal. Külföldi gasztronómiai élmények gyanánt pedig a sátraik mellett felállított kemping tűzhelyen megmelegített pacal, töltött káposzta és sárgaborsó főzelékek kellemetlen fém utóíze.
Ezt tovább fokozva, sokuknak az egyetlen külföldi élménye a „farmer és bőrdzseki” beszerző bazártúra Isztambul és a Tarvisio piacain éjszakai utazással folyamatosan a halálfáradtság mezsgyéjén, a városok és környékük szépségeiből és igazi látnivalóikból szinte semmit sem érzékelve. A legmélyebbre azonban mégis a sógoroknál tett „Hadd lásson világot a nagymama is’” felkiáltású történet volt, ahol az utazás valódi célja a tetőcsomagtartóra erősített Gorenje fagyasztó láda volt!
Tagaluche egészen aprónak tűnik a függőleges kőfalak tövében megbújva. A szurdok, amelynek mélyén fekszik, frenetikus kilátást nyújt a tengerre. A terepviszonyokhoz alkalmazkodott gazdálkodók teraszos műveléssel adnak végső formát az egyébként is lenyűgöző tájnak. A környék forrásai gondoskodnak a termékeny talajról. A többnyire felújított, cseréptetős falusi házak között kövezett utcák kanyarognak dombnak fel vagy dombnak le.

Taguluche legszebb panorámája kétségtelenül az El Santo kilátóból nyílik. Innen a szemlélő elé tárul a gyönyörű völgy az elszórtan álló fehér házikókkal, köröttük fenséges pálmaerdővel – a Kanári-szigetek egyik legjelentősebb pálmaerdejével.  A falun belül pedig festői rusztikus környezetet találni, ahol ember és természet szemlátomást egymás szövetségese.A turisták által leglátogatottabb város a lenyűgöző fekvésű és kiváló klímájú Valle Gran Rey a sziget nyugati felében fekszik, a La Mérica és  a Teguergenche hegyek között fekszik egy völgyben.  A Kanári-szigeteken belül is kifejezetten kedvező klímájú helynek számít, emellett pedig spirituális központ. Valle Gran Rey a világ egyik legpozitívabb kisugárzással bíró és legspirituálisabb hely Földünkön.  San Sebastian például sokkal szélesebb, Valle Gran Reyt viszont jobban védik a hegyek. A város neve a nagy király völgyét jelenti- több kisebb lakott helység összefoglaló neve, nagyjából 4200 lakossal, főleg a turizmusból él. Elsősorban a német nyugdíjas turisták körében népszerű, sokan járnak vissza évről-évre telelni, illetve számottevő az áttelepedettek száma is. A 70-es évekre tehető a hely felfedezése, a hippik paradicsoma volt, de még ma is őriz ebből az arcából.
A hippi tanya szállásomon nagy találkozás a német Manfreddal, aki örömmel osztotta meg velem 2 ágyas fa bungalow-ját.  Este sunset ceremónia & fire show,  ahol a látványon felül a hullámok tűzijátékszerű hangja ad zenei aláfestést! A kikötő – Vueltas és a felső végén levő La Playa promenádja között gyalog, a tengerparti úton 25 perc kellemes sétával értük el a helyszínt. A naplemente össznépi ünneplése egy karton dobozos Dorada sörrel mindennapos turistaprogram, amelynek végén egy sapkába gyűjtik az adományokat a művészek, akik zenével kísérik nyugovóra a napot.

8. Nap Valle Gran Rey – Chipude –  Pires 11 km
Örökre hálás leszek Manfrednak, hogy elkísért előző este erre az eseményre és sokat mesélve bemutatta a kisvárost. A frankfurti sámán az új druidizmus jeles képviselője.
A sámán a szellemvilággal áll kapcsolatban, közvetít a szellemek és az emberek között. A druidák a kelta vallás főpapjai voltak az ókorban. Nem csak papok, hanem tudósok tanítók és gyógyítók is egyben.

1978-ban volt egy halál közeli élménye, 24 hónapot töltött kórházban egy súlyos betegség kapcsán. Utána felépített egy hatalmas cégcsoportot és a párizsi Disneyland egyik résztulajdonosa lett. Ez a projekt pénzügyileg megfektette és mivel veszteséges volt az első években a projekt, minden vagyonát (ház, nyaraló és autók) átíratta a felesége nevére. Csak éppen arról feledkezett meg, hogy 20 évvel korábban aláírtak egy házassági szerződést is. Egy éven belül egy szép napon…. (mindenki fantáziájára bízom, hogy mi is történhetett)
1993-től 20 évet szentelt az életéből, hogy druida pappá képezze magát. Értitek? …..20 évet….. nem egy 2 hetes gyorstalpalót nyomott…. büfé-ruhatár szakon vagy kasszafúró tanfolyamon…….., hanem 20 évig képezte magát! Közös reggeli után megbeszéltük, hogy találkozunk mi még az életben, ami remélem akkor következik be, ha ismét visszatérek erre a nagyon különleges helyre.

Vueltasban a tengerparton nincs napernyő illetve napágy tenger, sem öltöző, csupán egy zuhany. Mindenki a fekete homokban fekszik. Négy hivatalos strand van a városban-Playa del Inglés – nudista és erősen hullámos, La Playa – hullámos és inkább kavicsos, Vueltas – a kikötőnél, mesze a legnyugalmasabb és mivel közvetlenül a szállásom mellett helyezkedett el, ezért még reggeli előtt is fürödtem a check out előtt.
Délelőtt hajókirándulás volt a programban. Sajnos a sziget északi részén uralkodó rossz időjárás miatt le kellett mondanom a Los Organos látványáról, egyetlen hajós társaság sem vállalta az utat ekkora hullámok mellett. A Valle Gran Rey-Vueltas-i kikötőből indulnak a bálna- és delfinnéző hajók is. Tehát maradt ez az opció. Sok örömöm nem volt benne, habár láttunk tucatnyi delfint, de én nem éreztem túl jól magam ezen a lélekvesztő bárkán. Annyira nem voltam rosszul, hogy az utasoknak felszolgált raklapnyi tonhal salátát ne bírjam betolni, de alig vártam, hogy véget érjen a kirándulás.

A szigeten lehet partról is horgászni és van lehetőség mélytengeri horgászatra. A partról van lehetőség a rock-fishingre is, de az igazi nagy durranás a hajóról való.
A sporthorgászatban Gomera az első öt legjobb helyszín között van, mert bővelkedik halban és közel van Európához.
Régi terv már, hogy Vueltast (Valle Gran Rey) rendszeres hajójárat kösse össze Playa de Santiagoval és San Sebastiannal. Mivel az út innen San Sebastianba a kanyarok és a szintkülönbség miatt elég hosszú, 50 km és kb. egy óra (légvonalban 20 km az egész) valamint a nemzeti parkot így komoly környezetszennyezés terheli az átmenő autóforgalom miatt, valóban ildomos lenne ezt a lehetőséget is biztosítani a lakosságnak és a turistáknak.
Délutánra még bevállaltam egy több, mint ezer méteres emelkedőt a La Fortaleza alatt fekvő Pires falucskáig, hogy másnap elsőként mászhassak fel a csúcsra és egyetlen buszos csoport se zavarja a nyugalmamat az őslakosok mágikus erőkkel felruházott hegycsúcsán.

9. Nap Pires – La Fortaleza – Alto de Garajonay – Imada 12 km
Bejött a tervem, kora reggel indulva a napfelkeltét már a La Fortaleza csúcsán élveztem teljes magányban, zajos-hangos és flip-flop papucsos buszos álturisták nélkül. Annyira biztonságosnak éreztem sátras rejtekhelyemet, hogy mindenemet hátrahagyva, zsák nélkül indultam a csúcsra.
A Fortaleza csúcs La Gomera legvarázslatosabb és legmisztikusabb helye, az őslakosok felszentelt helye. Egy szűk és meredek lépcső vezet fel a lapos hegytetőre. A csúcs körül 25 halotti máglyán áldoztak az egykori középkori őslakosok Isteneiknek. Első ásatások is itt történtek La Gomera szigetén 1973-ban.
Miután feltöltöttem spirituális akkumlátoraimat, folytattam utamat az Alto de Garajonay csúcs irányába. Gyaloglás közben nagy találkozás Jörggel Leipzigből, akinek hiába volt sikeres faipari vállalkozása, de túl stresszesnek ítélte. Ezért tulajdonrészét felajánlotta a tárásának és jelenleg Svájcban karbantartó egy irodaházban. Sokkal boldogabb és egészségesebb a váltás óta, ráadásul azóta minden évben 4x jön La Gomera szigetére kikapcsolódni.
A Mirador de Igualero kilátó pontig mentünk közösen, oda már nem jött fel, mert kb. már 10x látta. Én viszont ennél a káprázatos kilátó pontnál belefutottam egy busznyi japán „természetfotósba”. Fura sportág ez a buszba be, buszból ki – kattintunk 5 perc alatt kétszázhetvennégyet- aztán buszba be,……..és ismét indul minden az elejéről.

Alto de Garajonay 1486 méter magas, a sziget legmagasabb pontja. A La Gomera sziget szívében található Alto de Garajonay egy olyan kilátó, ahonnan lehetőség van az égbolt megfigyelésére is. A csúcsról tiszta napokon fantasztikus kilátás nyílik a Kanári-szigetek nyugati szigeteire. A csúcson viszonylag sokat időztem és több német turistával is beszédbe elegyedtem.
A csúcson tapasztalt meglehetősen szeles idő gyorsan enyhült és ismét egy grandiózus süllyedés egészen Imada településig. Nehéz lenne sorrendet felállítani, de a szigeten TOP3-ban, az biztos!
Imada az Orone tájvédelmi körzete szomszédságában, teraszos pálmaültetvények között fekszik. Imadában igen figyelemreméltó néprajzi értékeket lehet találni: csűröket (ahol a kalászból kicsépelték a gabonaszemeket), házi kemencéket és sziklába vájt pincéket. A Refate szurdok mélyén egy patak bámulatos sziklaszirtek között bukik alá a semmibe. A falu környéki hegyoldalakon tucatnyi, szabadon legelésző kecskenyájakkal találkoztam. Imada egyetlen utcájából vezetnek a bekötő utak a hagyományos La Gomera-i stílusú házakhoz, amelyek nyers kőfalai gyakran vakolatlanul maradnak, vagy fehérre meszelve szép kontrasztot alkotnak a táj zöldjével.
Imada egyetlen bár/élelmiszer bolt/szálloda kombójában hideg sör és beszélgetés az osztrák Enrique-vel, aki már töri a németet. Segítségével kiderült, hogy ez az egyetlen szállás lehetőség és nincs több szabad szoba aznap estére. Enrique kocsival elvitt Imada-ból Playa de Santiago városába, jót beszélgettünk. Kb. 10 évet dolgozott életében, de olyannyira jól keresett, hogy 10 év után kiköltözött La Gomera szigetére és azóta is a kamatokból él. Nyugodt és kiegyensúlyozott ember! Ma már a második…..vajon miért jönnek velem szembe ezek az emberek, ráadásul napi ilyen dózisban…?
Hatalmas fürdés és tisztálkodás a tengerben a Playa de Santiago beach-en.
Isteni grill csirkemellet ettem és Barcelona – Valencia meccs a kocsmában 25 nagyon hevesen szurkoló spanyollal együtt.  Érdekes volt nézni az arcokat,  hatalmas élmény volt egy spanyol bajnoki autentikus környezetben. Utána gyanútlanul lefeküdtem hálózsákban a tengerpart hatalmas kavicsaira némi csillagvizsgálat után, aztán hajnali 3-kor jött a fekete leves….

 10. Nap Taco – Pastrana – Benchijigua – Roque de Agando – La Laja – Degollada de Peraza  16 km
Hajnali 3-kor esőre ébredtem, sikerült a tengerparti, szabadban alvásomat az egyetlen esős éjszakára időzítenem. Délelőtt fél 10-ig álltam egy étterem terasz részének széles napernyője alatt. Akkor viszont 1 percen belül sütött ki a nap és gyors bevásárlás után gyalog indultam ki a városból Taco irányába. Időben egy kicsit megcsúsztam az eső miatt, ezért már a városból bőven kiérve nagy örömmel fogadtam, hogy egy angol házaspár bérelt autójukkal elvitt Taco-ig, ahonnan ők is indítottak a napi kirándulásukat.

Benchijigua kápolnájáig meredeken felfelé és végig a szokásos látvány fogadott. A nap egyre jobban sütött, legalábbis úgy éreztem, valószínűleg nem csak azért, mert közeledtünk a déli órákhoz. Benchijigua közepén sziklába vájt, immár lakatlan hippi barlangok, amikhez még viszonylag rendezett lépcsők is vezettek. Nem tudom az eredetüket és a történetüket, de egyetlen könyvben sem láttam még utalást erre a jelenségre. Benchijigua után immáron kevésbé meredeken, egy vízvezeték mellett fut egy ideig az ösvény és immáron a Roque de Agando völgyében Pazar kilátással a Roque de Agando sziklaszirtjére. Ez a vulkanikus képződmény 1.250 méter magasan fekszik a tengerszint felett és 180 méterre emelkedik ki az északi és 220 méterre a déli oldalon. Felkészültségükhöz mérten sok hegymászó érkezik a csúcs meghódítására mindkét oldalról. A autóutat a Roque de Agando kilátó pontnál értem el és lehetőségem nyílott visszanézni szinte egészen Playa de Santiago határáig a völgyben,fantasztikus látvány volt, hogy honnan is érkeztem.
Innen már csak egy kevesebb, mint 4 kilométeres sétával le kellett volna gyalogolnom az autóutat követve a Degollada de Peraza menedékházig. De egy több,mint őrült ötlettől vezérelve, eredeti úti célomtól eltérően letértem a La Laja felé kerülő útra. További 500 le és és fel egy kicsivel több méterben… Hatalmas hullámvasutazás kezdődött, mindenféle magyarázat nélkül! Megérzés szintjén rossz volt, mert látványban semmi extrát nem adott, de a felfelé vezető úton már extázisban tettem meg az utolsó 200 élesen meredek szakaszt az autóútig, amelytől már csak 2 perc a Degollada de Peraza pihenőház. Egy német család megkérdezte ebben a magasságban, hogy honnan jövök és igen nagy volt a csodálkozás, amikor kiderült, hogy honnan is tolom. A GPS applikációm 1500 méter szintemelkedést mutatott a menedékház kilátó pontjánál. Ezt megünnepelve megittam egy hatalmas korsó sört mindenki tiszteletére,  aki valaha is túrázott. Majd 45 percnyi várakozás után jött a busz és fél óra múlva már ismét San Sebastian-ban találtam magam. Kedvenc motelemben ismét kaptam szobát, így egy gyors zuhany és ruha mosás után hatalmas fagylaltozás és olvasgatás szerepelt az esti programban.

11. Nap San Sebastian – El Cabrito – Seima – Contreras – Tecina – Playa de Santiago
Könnyed jutalomjáték a parti úton San Sebastian-tól Playa de Santiago-ba. Annyira lazán mentem, hogy még a botomat sem cipeltem. Láttam, hogy El Cabrito településen a hotel mellett van egy ivóvizes kút, ezért pusztán egy telefonnal és semmi többel bevállaltam a túrát. Csodás helyeken folyamatosan fel- és le vezetnek a gyalogos ösvények kisebb-rövidebb távolságra elhagyva a tengerpartot újabb és újabb szakadékok érintésével. Ez egy hosszú, strapás túra csodás öblök és ritkán használt strandszakaszok érintésével.

El Cabrito gond nélküli megközelítése és ott váratlan pozitív meglepetés. Valójában az egész település egy hotelből és a kiszolgáló épületekből áll. Amikor odaértem, a hotelben tartózkodó német csoport pont reggelihez készülődött a hotel előtti teraszon. A frissen facsart, kellőképpen lehűtött papaya juice örök emlék marad. Nem maradhattam ki a szórásból,  1 percen belül német turistává „változtam”,  senki nem szúrta ki a turpisságot! Különösen a papaya juice mennyisége látta kárát a reggeliző asztal meglátogatásának, én még soha nem ittam ilyet, és nagyon nehezen, sokszori re-fill után teltem csak be az új élmény hatásával.
Morales után új élmény egy frissítő eső formájában. Napközbeni eső eddig még nem volt a repertoárban. Öt percnél nem esett tovább és tényleg jól is esett! Meglepetésként ért, hogy Contreras egyetlen épülete egy elhagyatott, de 2 szintes ház, ritkán látni ilyet itt „vidéken”. Playa de Santiago előtt közvetlenül két sivár beach, eleve nem vagyok nagy fürdőző párti, de a látvány alapján közvetlenül sem a Playa del Cabrito, sem a Playa de la Guancha kedvéért  nem térnék vissza ide. Marad a gyaloglás, ami viszont folyamatosan hatalmas extra energiákat szabadít fel bennem!
A sziget kopárabb déli részén, Playa de Santiago közelében van egy szállodakomplexuma a Fred. Olsen hajós cégnek. A Hotel Jardin Tecina, az egyetlen luxus kategóriájú létesítmény a szigeten. Fő célcsoportja a golfozók. Mindig itt száll meg Angela Merkel is, a kancellár asszony már többször Gomerán túrázva pihente ki leterhelt munkanapjainak fáradalmait.
Playa Santiago központjába du. 2 előtt néhány perccel érkeztem. A kikötő mellett 2 hippi meztelenül fürdött,  amihez én is kedvet kaptam. Rövid mártózás után ebédidő.
Kedvenc éttermemben a  2 nappal ezelőtti emlékek felelevenítésének hatására ismét csirkemellet rendeltem,  de közel sem volt már akkora élmény,  mint legutóbb.
A délután 4 órakor érkező buszra szálltam fel, 1 órás utazás és gyors átöltözés után ismét a kedvenc helyemen találtam magam San Sebastian egyik legvarázslatosabb szegletében, a csodaszép Asunción (Mennybe menetel) templom előtt a sétáló utca végén. A templom előtti tér hatalmas hatással van rám,  óriási érzés a padon üldögélve csokit enni és sört szürcsölve figyelni a járókelőket.
Hazautazás előtt még San Sebastiánban, a sziget fővárosában szabadidőmet hasznosan kihasználva, megnéztem még az Őrgróf tornyot, mint a Kanári-szigetek legrégebbi építményét és Kolumbusz-kútját is a volt Vámház belső udvarán a Fő téren, amelyből Kolumbusz 1492-ben vizet merített, és ezt magával vitte Amerikába is, ezzel keresztelte meg a “új világ”-ot.

12. Nap Masca völgy, TenerifeReggel 7-kor komppal vissza Los Christianos városába. Hazafelé a változatosság kedvéért a Fred. Olsen hajótársaság kompjával mentem. A hajómágnás család nem mostanában kezdte építeni birodalmát, 1848 óta jelen vannak a hajózásban. Az alapító fia kezdte a terjeszkedést egyrészt hajók felvásárlásával, másrészt rendszeres hajójáratok indításával. Mindkét világháború jelentős károkat okozott a cégnek, de újra és újra talpra álltak: újjáépítettek, befektettek, újítottak és terjeszkedtek. Jelenleg érdekeltségeik vannak többek között az olajkitermelésben, megújuló energiákban, a turizmusban. A kanári-szigeteki kompok működtetését 1974. július 8-án kezdték.
Álmosan és mérgesen indult a reggel,  főleg amióta tudom Manfredtől,  hogy a komp jegyért is sokkal többet fizetek,  mint egy spanyol….. Számomra továbbra is felfoghatatlan, hogy a spanyolok hogyan kérhetnek mindenért majdnem dupla árat a külföldiektől.
Los Christianos check – in a szállásomon,  majd helyi busz Masca falujába 2 átszállással.
Los Americas megállójában 7 perc híján lekéstem a  Santiago del Teide felé közlekedő 355 számú buszt és így 2 órát veszítettem, sajnos. Nagy dilemmában voltam, mit is tegyek. Annyira borzasztó volt az előző napok élménytömege után a buszmegálló környékét bámulni, hogy felszálltam az első jó irányba tartó buszra és eljutottam a táv feléig egy másik busszal. Onnan stoppolni próbáltam, hátha nyerek egy kis időt, de nem jártam sikerrel.

Masca, az “elfelejtett falu” egy hangulatos hegyi kisváros mindössze 150 lakossal. Masca az 1960-as évekig csak gyalog volt elérhető, út csak később épült hozzá. Ma már elérhető autóval, de egy eszméletlenül kacskaringós és hátborzongató, ugyanakkor csodálatos panorámát nyújtó úton. Szerencsés voltam, hogy busszal jöttem, mert ez az igazi flash, minden egyes kanyarban azt hiszed a buszon ülve, hogy tutira nem fér el az orra illetve, ha szembe jön valaki, akkor már nem is mersz oda nézni…. A falu évszázadokkal ezelőtt a kalózok tanyája volt, ugyanis fekvésének köszönhetően rendkívül jól belátható az óceán, és a megtámadandó hajók. A hegy lejtőire épült fehér házak nagyon jellegzetesek, és hozzátesznek a falu összehasonlíthatatlan hangulatához. Sajnos több ház is elhagyatott, sok lakó Tenerife vagy Spanyolország más részeire költözött. Masca faluban gyönyörű látvány fogadja az utazót: a sziklák, a szakadékok, az óceán, a hegyvidéki táj, a jellegzetes épületek, és a pálmafák leírhatatlan és felejthetetlen élményt és látványt biztosítanak.
Mascából érdemes tovább kirándulni, onnan egy 8 km-es gyalogút vezet a mascai völgybe. Masca faluban rengeteg a turista, de csak kevesen vállalkoznak a túrára.  Már a folyó völgyében egy német család példáját követve hideg lábfürdő egy lehető legkellemesebb hőmérsékletű patakban.
Még láblógatás közben kezdtem beszélgetésbe egy belga fotóssal,  aki szintén csatlakozott.
Kérdezte,  hogy La Gomera is hasonlóan szép-e? Sokkoltam a válasszal,  hogy ez nem nulla,  hanem mínusz 37 La Gomera szigetéhez képest……
Egy orosz dagadt nő,  jó időben voltam jó helyen az ő szempontjából! Már pont hátra zuhant volna 2 hatalmas sziklatömb közötti ösvényen, amikor szépen lassan, de „biztosan” elkezdett hátrafelé esni. Láttam, hogy kibillen az egyensúlyából és két gyors lépés után még időben sikerült megtartanom. Nem tudta hová tenni a dolgot, nem igazán értette, honnan érkezett a váratlan segítség!
Los Gigantes kisvárosába hajó „shuttle”a völgy végéből, majd ott komoly, hideg Dorada sör mennyiségeket vásároltam. Busszal vissza a szállásomat biztosító búvár klubba, Los Christianos kikötőjébe. Mivel a sör még a buszon is kitartott, egyre szebbnek láttam a Lo Gomerához hasonlítva meglehetősen sivár tájat.

13. Nap Teide, TenerifeKiadós reggeli után az első busszal jutottam el a felvonó parkolójáig, több mint egy órát ültem a buszon, mert 2 helyen is hosszabb pihenőt tartottunk.
A Teidével kapcsolatban már mindent elmondtak és leírtak, én nem igazán tudok hozzá tenni. Álljon itt azért néhány adat.A Teide több “csúcsot” is tart:
– 3718 méteres tengerszint feletti magasságával a legmagasabb hegy Spanyolországban
– az Atlanti-óceán legmagasabb pontja
– a 13. legmagasabb hegy az Európai Unióban.
– Tenerife szigete önmagában a harmadik legnagyobb óceáni vulkanikus sziget a világon
– a Teide szintén a harmadik legmagasabb vulkán az óceáni vulkanikus szigeteken találhatók közöttA Teide 3718 méteres magasságával Spanyolország legmagasabb hegye, amelyről lélegzetelállító kilátás nyílik az egész szigetre. A Pico de Teide tűzhányó Spanyolország leglátogatottabb természeti látnivalója és a a két hawaii vulkán után (Mauna Kea és Mauna Loa) Földünk harmadik legnagyobb vulkánjának számít. A tűzhányó utoljára 1909-ben tört ki, de a jövőben újabb kitörésekre számítanak. Tehát a Teide egy aktív, bár alvó vulkán. A vulkán és az azt körülvevő terület alkotja a Teide Nemzeti Parkot (spanyolul Parque Nacional del Teide). A park 18900 hektáron terül el és a világörökség részét képezi 2007.június 29-e óta.
Gyalogosan és libegővel juthatunk fel a Teide csúcsához. Az alsó 2350 méter magasan lévő libegő állomás autó mellett tömegközlekedéssel is elérhető: Costa Adejétől, Playa de Las Americasból, és Los Cristianosból a 342 számú, míg Puerto de La Cruzból 348 számú busszal. Azonban a buszok csak napi egyszer közlekednek: reggel oda, és délután vissza. Egészen 2300 méterig vezetnek az utak, a legtöbben a Teleferico nevű felvonóval teszik meg az út nagy részét a hatalmas sorban állás ellenére. A libegővel felfelé haladva, az egyre szebb panoráma mellet, figyelhetjük a változó vegetációt, valamint a fekete lávafolyamokat. Kb. 10 perces utazás után, 3500 méter magasra, a La Rambletta fennsíkra érkezünk, ahonnan mintegy fél órás, oxigénszegény levegőben megtett gyaloglás után a csúcsra érkezhetnek a vállalkozó kedvű turisták.
A jegyár a libegőre egy irányba 13,50 EUR, oda-vissza 27 EUR 2017-ben, lefelé3- 4 órás gyaloglás. A libegő 9:00-16:00 között közlekedik, utoljára 16:50-kor jön le. Viszont bármelyik pillanatban az időjárás változásának hatására megállíthatják (vagy reggel egyáltalán el sem indul), tehát mindenkinek kell azzal kalkulálnia, hogy felfelés vagy lefelé gyalogosan kell megtennie a távot.
Nem szabad lebecsülni a libegőtől a csúcsig tartó rövid utat: a nagy magasság, és a kevés oxigén megnehezíti. Meleg ruhákra is szüksége lesz annak, aki tovább akar menni, ill. már a libegő végállomásán is hideg van. Megfelelő, a sziklás környezethez ideális cipőre is szükség van, és napszemüveg sem árt. A csúcsra tartó utolsó 300 méter megtételéhez engedélyt kell kérni, amely beszerezhető ingyenesen online. Én 3 hónappal foglaltam korábban, akkor még bőven volt szabad hely. Egyébként a Teidén, az Altaviste nevű szálláson ott is lehet aludni. A csúcstámadáson kívül más túraútvonalak is vannak (melyekhez már nem kell engedély) illetve más látványos kilátópontokat is felkereshetünk. A felső libegő állomástól el lehet jutni a La Fortaleza (25 perces út) és a Pico Viejo (3104 m, 30 perces gyaloglás) nevű kilátóhelyekhez, a túra folyamán látványos rálátással a vulkánra. A különböző útvonalak jól ki vannak táblázva.
A csúcson terjengő sárgás-kénes füstöt, és a kellemetlen szagot kompenzálja a gyönyörű látvány -, tiszta időben a csúcsról az egész Kanári szigetvilágot, a többi 6 szigetet is láthatjuk. míg felhős időben az áthatolhatatlan felhőket csodálhatjuk. Na én ebből semmit se láttam! Olyan köd volt, hogy még az orromat sem láttam, majdnem olyan pokoli időjárás volt a csúcson, mint a Camino szakaszomon a Vaskereszt után. Élményképpen megettem egy almát a csúcson és nyomtam egy selfie-t, hogy mégiscsak a Teide csúcsán jártam. Bár a sűrű köd miatt bármelyik helyszínt megadhatom, mint  a fénykép elkészítésének helyszínét.
Az El Pico del Teide (a Teide csúcsa) elnevezés már a modern spanyol jelző a vulkánra. A spanyol hódítások előtt az őslakos Guanche lakosok Echeyde-ként utaltak rá.
A legenda szerint Guayota (az ördög) elrabolta Magec-et (a fény és a nap istenét) és a Teidébe zárta. A Guanche-ok kegyelemért könyörögtek Achamánhoz, a legfőbb istenükhöz. Achamán leigázta Guayotát, Magec-et kiemelte az Echeyde belsejéből és elzárta a krátert. Azt mondják, Achamánt Cukorcsúcsnak hívták, aki fehéresen koronázza meg a Teidét. (a hósipkára gondol)
Azóta Guayota be van zárva a Teide belsejébe. Amikor a hegy kitörni készült, a Guanche-ok szokása volt máglyákat gyújtani, hogy elijesszék az ördögöt, vagy egy másik verzió szerint a Guayota tényleg a pokolban van és kifelé vágyódik.
A Guayota-t gyakran ábrázolják fekete kutyaként, amely része a mondaviláguknak Tibicenas néven
Tenerife szigete 3 különböző vulkán egyesüléséből született, a földmozgásoknak köszönhetően. Így amikor a vulkánok egymáshoz tolódtak, középen kicsúcsosodott egy nagy hegy, a Teide. Mindez évmilliók alatt jött létre, a Teide pedig kb. 3 millió éve áll a szigeten teljes pompájában.
Holdbéli táj ez, ilyenek lehetnek a Mars vörös sziklái. A különleges mivolta miatt kedvelt forgatási helyszín, itt forgatták a Titánok harca, Titánok haragja, Csillagok háborúja- Birodalom visszavág és a Majmok bolygója filmeket.

Mindenképpen réteges öltözet javasolt a kiránduláshoz az időjárási körülmények miatt. Télen hó fedi a hegyet, ilyenkor a helyiek szeretnek hógolyózni, sokan közülük csak a Teide-n látnak havat. Nyáron is állandó hideg szél fúj. Pár lépésenként is változhat a hőmérséklet a széltől és a napsütéstől függően.
Tervezem, hogy egyszer majd kipróbálom az éjszakai Teide túrát is. Útközben gyönyörűen világító városok, magasabban az abszolút sötétség miatt a legcsillagosabb égbolt látható. A parkolók autóval könnyen megközelíthető a sziget bármely részéről kb. 30 perc alatt, jó minőségű utak vezetnek fel. Az autópályákról táblák mutatják a helyes irányt. Bármelyik pihenőnél megállhatunk a tájat csodálni és fényképezni, de ne számítsunk rá, hogy bármelyik fénykép visszaadja a valóságban látható teret, ezt egyszerűen látni kell, és örök emlék marad.
Az első feljegyzett kitörése 1492-ben történt, a földrajzi felfedezések kellős közepén. Kolumbusz Kristóf is megemlékezett a “nagy tűzről Orotava völgyében”, mikor elhalad Tenerife partjai mellett.  A második 1706-ban történt, amikor a kitörő láva elpusztította Garachico várost és annak fontos kikötőjét, emellett több kisebb települést is. Ezután 1798-ban tört ki legközelebb, majd 1909-ben, ami eddig az utolsó aktivitása volt. További kitöréseire is lehet számítani a jövőben, de nem lehet tudni, mikor “ébred fel” ez az alvó vulkán. 2003-ban növekvő aktivitást észleltek a hegy belsejében.
A láva miatt a hegy oldalán a talaj ásványokban gazdag, így a növényzet nagyon változatos. 168 növényfaj él a hegyen, ezekből 33 őshonos Tenerifén. A hegyoldalon sok fenyőerdő található 1000-2100 métertől, az alsóbb rétegekben cédruserdők és kanári szigeteki fenyők állnak. A legjellegzetesebb fajok a Teidén és a nemzeti parkban a fehér rekettyés, amelynek rózsaszín és fehér virágai vannak, a kanári szigeteki sárgaviola, és az ún. Teide bugloss, aminek piros virágai vannak és kúp alakúak, ráadásul akár 3 méteresre is nőhetnek. Jellemző még a Teide százszorszép is, ami csak 3.600 méter felett nő, és a Teide ibolya is, amely közvetlenüll a kráter szája mellett virágzik, így ez a legmagasabban élő növény Spanyolországban.
Ezzel ellentétben a Teidén nagyon kevés gerinces állat él. Csupán tíz féle madár fészkel a hegyen, többek között a kék pinty és a vad kanári. Három őshonos hüllőfaj él a nemzeti park területén: a kanári szigeteki gyík, a kanári szigeteki gekkó, és a kanári szigeteki sikló. Az egyetlen itt honos emlősállat a hegyen a denevér, de telepítettek és folyamatosan telepítenek be muflonokat, nyulakat, egereket, patkányokat, vadmacskákat és sündisznókat is.

Méltó befejezése volt a Teide túra a Kanári-szigeteken eltöltött napoknak, de a mesés La Gomera szigetén eltöltött túranapok és az azok által kínált túraútvonalak és gyalogos ösvények látványban örökre kitörölhetetlen nyomot hagytak az emlékezetemben.

Következő időpont: 2018 március 28. – április 08.