El Camino Spanyolország

Posted on máj 11, 2015 in Blog, El Camino | 0 comments

EL CAMINO – SPANYOLORSZÁG 2014 MÁRCIUS

Holnap kezdődik életem nagy kalandja, az El Camino zarándokút (Szent Jakab-útja).
St. Jean Pied de Port-ból indulva Santiago de Compostelán keresztül egészen Finisterréig több, mint 900 kilométert gyalogolva szeretném elérni a középkorban a világ végének hitt Finisterre-fokot.
A Föld energiavonalainak mentén haladó Camino Franciaországban kezdődik, áthalad a Pireneusokon, s keletről nyugatra tartva átszeli Észak-Spanyolországot, mígnem eléri a santiagói híres katedrálist, amelyben Szent Jakab földi maradványai nyugszanak.
Ez az út egyfajta számvetés, úgy gondolom az életem a feléhez érkezett, mind életkorban, mind a munkával töltött évek számát illetően. A Camino energiája segít az embereknek abban, hogy önmagukról elgondolkodjanak és önismeretre tegyenek szert.
40 napot szánok a túrára és ha ebben az időszakban akár egyetlen pillanat erejéig gondoltok rám, biztosan sokat fogtok segíteni céljaim elérésében.
„ A Camino megmutatja a múltat és a jövőt, és közben rájössz, ki is vagy valójában…”

1. Nap Érkezés St. Jean Pied de Port
   Természetesen egy 20 perces bombariadóval indult a kaland, 20 percet rettegtem a Ferihegy 2B terminál előtt, hogy elérem-e a londoni járatomat. Biarritzban láttam, hogy pont elindítják a futószalagot a poggyászkiadásnál, ezért nyugodtan elmentem az infópulthoz a St. Jean Pied de Port- ba jutás részleteiről érdeklődni. Lehívta a hölgy a menetrendet a gépéről és meg ott a pultnál megismerkedtem első zarándoktársammal Peter-rel, aki nemrég nyugalmazott katona/rendőr Angliából. (Lesz neki mit helyrerakni az Út során……. ) Kiderült, hogy a buszunk 5 percen belül indul Bayonne irányába, ezért visszamentem a futószalaghoz, amely már rég megállt, egyedül az én “múmia” hátizsákommal rajta. Nagyobb gondot jelentett, hogy 3 rendőr hajolt fölé és behatóan tanulmányozták. Majdnem belefutottam a második bombariadóba is…… Bayonne-ból csupán 60 km SJPP, de vonatunknak magyar személyvonatokat megszégyenítő módon 90 perc kellett a szakasz teljesítéséhez. Az első kép a bayonni állomáson készült, mar új zarándoktársunk az új -zélandi Lizette és a “múmia” hátizsákom társaságában. Nyugi, már leszedtem róla a fóliát, de Londonban mókásan mutatott, ahogy a hónom alatt cipeltem. SJPP-ben esett az eső, gyorsan felfedeztük a zarándok irodát és kiváltottuk a credencialt (zarándokútlevél). Majd gyors vacsora, immáron Mathias (tanár Hamburgból) és Ann (köztisztviselő Londonból) társaságát is élvezve. A zarándokszálló nagyon modern, durván jó arány, hogy 30 emberből csak 1 horkolt éjszaka. Ma legnagyobb szomorúságomra nem mehetek a Napóleon úton Roncesvalles-ig, mert eleve nagy a hó a Pireneusokban és mára is erős havazást mondanak. A tegnapelőtti tragédia hatására (egy 3 gyermekes brazil fickó halt meg a Napóleon szakaszon, aki Csernus kérdése ellenére is bevállalta) megyek én is a kerülő úton…..

1. Nap SJPP – Roncesvalles 25 km
   Alaptétel, hogy az első és az utolsó nap a legnehezebb. Főleg, ha nem is tudatosan sikerül egy laza 34 kilométeres szakaszt varázsolni magadnak a 27 helyett. Mathias-szal indultunk reggel 8kor utolsóként a szállásról. Nagyon életvidám, pozitív beállítottságú ember ez a német rajztanár, igazi “stüszivadász” a komikus kalapjában. Nagyon jó tempót diktálva, egymást húzva és segítve értünk Arneguy-ba, ahol hozzánk csapódott egy németjuhász keverék. Leo figyelmeztetett, hogy a Caminon mindenki találkozik egy nagytestű fekete kutyával, de azt nem gondoltam volna, hogy ez már az első nap megtörténik. Teljesen Valcarlosig velünk tartott, nagyon jól összebarátkoztunk vele, de mielőtt pont elhittem volna, hogy Santiagóig együtt megyünk, akkor hirtelen véget ért a szerelem. Valcarlos mellett elhaladva egy közlekedési táblára felfestett sárga nyíl után megnyugodva egy nagyon brutál szerpentinen emelkedtünk fel egészen a felhők felé 1,5 órás kőkemény melóval. Amikor már elhittük, hogy überkafa srácok módjára átkeltünk a Pireneusokon, akkor egy útkereszteződésben már lefelé haladva rádöbbentünk, valami nagyon nem OK. Egy autót megállítva, sajnos végleg kiderült, hogy egy klasszikust idézve, bizony rábasztunk, mint Duracell nyuszi a dobra! Több, mint 2 órát veszítettünk a jobbos kanyar benézésével Valcortesben, a meredek lejtőn megtett visszaút az aszfalton elég rendesen megterhelte a térdeinket. Ráadásul felfelé menet egy sajttermelő paraszt háza mellett megtámadott minket 2 derékig érő kutya, túra botjainkat a fejükre szegezve tudtuk visszavonulásra kényszeríteni az ellenséget. Szerencsére már a helyes irányra visszatálalva tálaltunk egy élelmiszerüzletet és az ebéd után teljesen újjászületve tudtuk folytatni utunkat. A határ előtt rátaláltunk Ninára. Szó szerint a földön fetrengett hatalmas hátizsákjával, de róla külön bejegyzés készül. Az utolsó 5 kilométer kifejezetten kemény volt hatalmas szintkülönbséget teljesítve, bokáig erő szűz hóban az Ibaneta-hágón. Nagyon sokat beszélgettünk Mathias-szal, ennyit az utóbbi 20 évben összesen nem beszéltem németül, az egykori muszlim barátnője kapcsán az volt a mai nap tanulsága, hogy mindenkinek száműznie kellene az életéből az állandóan stresszes, ideges és negatív beállítottságú embereket.

1. Nap reloaded, Nina keresztje
   Ismét kiderült, hogy az emberi butaságnak nincsen határa. Klasszikus példa erre a 19 éves német lány Nina, aki Gucci nevű kutyájával járja a Caminót. Testsúlyát tekintve 45 kilót sikerült összehoznia felnőtté válásának hajnalára, de a hátán egy 15 kilós hátizsák figyel. Azaz testsúlyának pont a harmadát cipeli súlyként….. Hát könyörgöm, Jézus sem szenvedett ennyire a kereszt alatt! Legalábbis testsúly/ cipelt súly relációban egyszerűbb dolga volt! És még azt hittük, hogy mi vagyunk idióták a “nagyon jól álcázott” Pireneus átkelés miatt. Borderline ide vagy oda, azért ennyire mégsem kellene büntetnie magát! Van nála sátor is, mert a kutyáját nem engedik be egyetlen zarándokszállásra sem. Habár megmozdulni Roncesvalles előtt 5 km-rel már nem igazán tudott, úgy kellett kikönyörögni, hogy legalább a 600 oldalas regényét hagyjuk ott egy útjelző kövön, hátha valamelyik zarándok örülni fog neki… (gyanús, hogy ott marad legalább 200 évig…) Ez a nagyon durva, ha már az első nap cuccokat kell kidobálni a zsákodból…. Ráadásul az anyja küldte a Caminora, aki már állítólag végigjárta. Szóval ezzel a súllyal útnak engedte, hát milyen anya ez…??? Vagy nem nézett 5 éve a lányára vagy megszállottan hisz az Út spirituális erejében! “Hallgasd meg a lányát, majd rúgd szét az anyja p….ját” – hát kb. ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. Ha véletlenül el is ér valaha ez a szerencsétlen, törékeny lány Santiagóig, akkor már nem a borderline lesz a legnagyobb problémája. Mindene tönkre megy, azonnal utazhat egy gerincoszlop implantációra, bár nem tudok róla, hogy bárki vállalna ilyet a világon….
   Update: Éjszaka esett a hó, 20 centis hóban fogunk gyalogolni ma, Zubiri a cél kb. 22 km.

2. Nap Roncesvalles – Zubiri 22 km
   A képek tanúsága szerint jó hír, hogy már csak 790 km van hátra a santiagói katedrálisig, megtanultam vízen járni és van egy sztárfotóm Gucci kutyával! Nina olyan fehér, hogy Hófehérke is megirigyelhetné, totál halálsápadt, de Mathias szerint még van néhány napja….. Valószínűleg a mai nap volt a leghidegebb rengeteg hóval az elején, egyedül nekem van kesztyűm, nagy kincs! Szép volt a mai laza 22 km, sokszor az erdei út rendezett betonútba megy át, de nem tesz jót a térdeknek, ráadásul nagyon csúszik. Gerendian után gyönyörű szűk ösvényen haladtunk bükkfák és galagonyabokrok mellett egészen Zubiri-ig. Mivel elindulásom előtt 3 órával (kb. hajnali 1-kor) vettem egy repülőjegyet április 9.-re Santiagóból Barcelonába, már semmi okom változtatni az április 10.-i Barcelona-Bp fix repjegyemen. 60 napos ciklust figyelembe véve ezen a napon volt a legolcsóbb a jegy, azt hiszem ezt hívjak Isteni gondviselésnek… Tehát sietnem egyáltalán nem kell, az útikönyvem ajánlása alapján 31 nap alatt érek Santiagóba és 35 nap alatt Muxiába, amihez apróbb változtatásokkal szeretnék is igazodni. A szállás nagyon korrekt ma, hatágyas hálótermek vannak. Probléma csak annyi, hogy egy szobába kerültünk egy totál ketyós kb. 60-as német nővel, aki vallási alapon utazik, be nem áll a szája, mindenkit folyamatosan molesztál. Én megtanultam az elfogadást, de itt van a szobában Jochen is, egy 2 méteres agyontetovált, orrpiercinges, fülkarikás hihetelenül hard-core fejű csávó, aki elmondása szerint Európa egyik legnagyobb horrorfilm gyűjteményével rendelkezik, illetve szakmáját tekintve műtős segéd és végbéltükrözéses beavatkozásokra specializálódott. Idilli a párosítás, remélem nem fog tettlegességig fajulni a történet….

2. Nap reloaded Jochen
   Közkívánatra kép Jochenről, jelentem Renate még él. Bocsánat a kép minőségéért, de valőszínűleg a kezem, Jochen és Gucci is mozgott a kép készítése közben. Nem kell megijedni, nem remeg a kezem és nem vagyok rajta semmiféle anyagon a siker érdekében:-) Ma reggel iszonyatosan jót beszélgettünk reggel 6kor a konyhában Jochennel, a zord külső mögött egy jószívű és nagyon határozott ember lakozik. Habár, lehet, hogy több osztályt végeztem, mint a családfája, de nagyon érdekes gondolatai vannak es boldog, kiegyensúlyozott ember. Pontosan tudja, mit akar és meg is valósítja az álmait. Nagyrészben ez is a boldogságának a forrása! Most négy hónapot dolgozott egyhuzamban 3 szabadnappal, hogy eljöhessen a Caminóra. Tavaly Nepálban volt hátizsákkal, jövőre a München- Velence zarándokutat vette célba. Két estét töltöttünk közös hálóteremben és tegnap egy szakaszt együtt is gyalogoltunk. Bevallom nem volt szimpatikus elsőre, sőt kifejezetten megijedtem tőle. A tegnapi nap tanulsága talán az volt, hogy el kell fogadni a másságot, nem szabad külső alapján ítélni.
   Bővebb beszámoló a mai napról később, sajnos megérkezett a szállásomra Renate, az elviselhetetlen német 60-as nőszemély, pedig tegnap este azt ígérte, csupán 8 km-t megy, mert 12 hete van a zarándokútra. Hangoskodik és 20 perc erejéig beszélt hozzám, pedig próbáltam neki mindenféle módon jelezni, hogy pihenni szeretnék. Holnap megyek, akár 100 km-t is, csak ne lássam többet….

3. Nap Zubiri – Pamplona 21 km
   Reggel 6.45-kor indultam egyedül Zubiriból vaksötétben fejlámpával. Hatos hálóteremben aludtam 5 némettel együtt, nagyon sokat kaptam tőlük az elmúlt 2 napban, de épp ideje volt leválni. Ha ismét német felsőfokú nyelvvizsgára hajtanék, együtt mennénk Finisterre-ig, de nem ez a cél. A saját utamat járom, új impulzusokra van szükségem. Egész éjszaka esett az eső és a hegyekből lezúduló víztömeg átvette a hatalmat az egész táj felett. Az első 2 napon egy 20 perces jégesőt leszámítva jó idő volt, de tegnap végig esett az eső, csak 2x tíz percre sütött ki a nap, mondjuk az épp elég volt, hogy a majdnem átázott nadrágom megszáradjon. Az eső ellenére sokat fotóztam, nem jellemző a zarándokokra, furcsán néznek rám. Az utolsó 5 km városi szakasz, teljesen új élmény, mókás lehet, ahogy a zebrán átkelve kalimpálok a botjaimmal…. Már majdnem Pamplonába érve, egy elővárosi szupermarket ( és nem közért… ) előterében egy Thomas mozdonyon ebédeltem. Már délután 1-re Pamplonába értem, rövid pihenő után városnézéssel folytattam. A főtér melletti kis utcában legnagyobb meglepetésemre Nina jött szembe (taxival jött Pamplonába). Már az első este megkértem, hogy hozzon egy felelősségteljes döntést, amit 24 órával később meg is hozott. Gucci is többet gyalogolt az első 2 nap, mint egész életében, kezdett a gazdihoz hasonló pszichikai állapotba kerülni. Emellett Nina mindkét sarkán akkora vízhólyag nőtt, hogy talpméretéhez képest biztosan világcsúcstartó. De ezt már megszokhattuk, hogy Nina élen jár különlegességekben. Közösen elmentünk a bikafuttatósok kiindulópontjához és legyalogoltuk a 850 méteres távot a Bikaviadal Arena-ig ( én képzeletben futottam… talán 1x visszatérek…) Képletesen Gucci volt a bika, apró szépséghiba, hogy előttünk és nem mögöttünk futott:-) Összeszedtük a többieket is, ismét együtt a német brigád és egy nagyszerű helyen vacsoráztunk zarándok menüt, megismerve a legjobb spanyol pincért. Amikor kiléptünk az étteremből, Nina elsírta magát, ma reggel vonatra száll és elindul haza. Megosztottam vele az FB elérhetőségemet, a napi képek alapján ő is átélheti talán a Camino élményét.
   Ma Puenta la Reina a cél kb. 24 km, nagyon reménykedem egy eső nélküli napban.

4. Nap Pamplona- Puenta la Reina 24 km
   Csodálatos nap volt mesés tájakon és gyönyörű falvakon keresztül, eső nélkül délután már némi napsütéssel. Nehéz lesz ezt a napot felülmúlni sok szempontból, de hadd beszéljenek a képek helyettem. Mégis a nap fénypontja közvetlenül indulásom után fél órával következett be, még Pamplonában az utolsó hídra rákanyarodva. Szerintem találkoztam a Camino leghitelesebb zarándokával! Megláttam egy szó szerint csigalassúsággal haladó öregembert, aki komoly kínok közepette húzza az egyik lábat, sapkáján hatalmas kereszt, elől- hátul kagyló a nyakában és a zsákján, hátán sátor természetesen… Megkérdeztem, hogy csinálhatok-e egy képet róla és azt a választ kaptam, hogy természetesen, ha adok neki valami ennivalót. A híd közepén azonnal ledobtam a hátizsákomat, és csináltam neki egy szendvicset. Érdekes, hogy minden nap csak egynapi kaját veszek, de tegnap alaposan bevásároltam. Még egy példa arra vonatkozóan, hogy vannak emberek, akik hajlandóak küzdeni céljaikért, mindent félresöpörve, összeszoritott fogakkal belevágni abba, amit a szívük diktál. Lehet, hogy ez az ember ezzel a tempóval csak 2015 Húsvétjára ér Santiagóba, de a lelke teljesen egyensúlyba kerül, valószínűleg élete utolsó nagy dobása által. Emberi méltóság felsőfokon!
   Ma érintettük a Camino egyik leghíresebb pontját, a Perdon-hágó tetején található zarándok karaván emlékművet, ami csak fokozta mindenki elszántságát.
   A képen látható fehér lovacska szívesen fogadta a felkínált kekszeket, kb. 5 percig keksz készleteim erejéig nagyon tudtunk örülni egymásnak. Egy magánház hátánál ebédeltem, padon tálalva, magánterületen, erre mi történt, amikor a tulajdonos meglátott: nem elzavart mérgesen, hanem megkérdezte kérek-e vizet vagy sört? “Vizem van, de sör jöhet…” Két percen belül kezemben volt a jó hideg sör, lefényképeztem ezt a kedves embert is. Ma este Mathias és Martin csodás spagettit készített nekünk, 10en vettünk részt a vacsorán, a “főszereplők” bemutatása később következik. Ma az Estella utáni híres borkút, Irache Bodegas a cél, az élménybeszámolók alapján sajnos nem mindig van feltöltve, kíváncsi leszek, mennyire leszünk szerencsések a mai napon.

5. Nap Puenta la Reina-Estella 23 km
   Nem tudok betelni a navarrai kisvárosok szűk utcáinak és sikátorainak a látványával! Cirauquiba különösen varázslatos volt, az egész falun keresztül mesebeli sikátorokon keresztül vitt a Camino, mintha álom lett volna, nehéz volt a város szélén felébredni a szőlőültetvények mellett. A mai napon is gyönyörű, szép idő volt, déltől már 17 fok, amelynek elég érezhető hatása van a teljesítményre negatív szempontból, ha hátadon van egy 9 kilós zsák. Holnaptól állítólag jövő hét vasárnapig 21 fok lesz, hát felhőtlenül nem örülök…. Ma reggel indulásnál a városból kiérve, látom ám, hogy egy zarándok totál ellenkező irányba indul, mint a helyes irány. Utána kiáltottam és a helyes pályára állítottam. Hát így találkoztam az első magyarral a Caminón, de Endréről majd egy fényképalbumos posztban bővebben.
   Délután 2re értunk a szállásra, az utolsó 3 km előtt egy kápolnánál Villatuerta után bevártam a többieket, Mathias valahová elkeveredett. Végre egy zarándokszállás, ahol nem emeletes ágyak vannak. Katonás rendben sorakoznak egymás mellett a kisméretű ágyak, minden falfelület előtt 7 ágy, már tényleg csak Hófehérke hiányzik… Valójában Aygui-ban vagyunk, 700 méterrel Estella felett és nagyon közel a borkúthoz. Gyors zuhanyzás után kisétaltunk a kúthoz Danielle és Jochen társaságában, ahol senki nem volt rajtunk kívül. Finom bort találtunk, poharainkat megtöltve a Santa Maria la Real de Irache kolostor épületéhez felsétálva és a napsütésben sütkérezve, 3 órás tartalmas beszélgetés mellett múlattuk az időt, 1-2 refill pont belefért. Soha rosszabb és nyugalmasabb délutánt…

6. Nap Estella- Torres del Rio 29 km
   Indulás után 1 km-rel kettéválik az út, én a Luquin felé vezetőt választottam. Nem bántam meg, gyönyörű szakasz volt! Erdei ösvényeken és szőlőhegyeken keresztül folyamatosan váltakozva értem el Los Arcost, ismét ragyogó napsütésben. A szőlőültetvények mellett cseppnyi árnyék sem volt, főleg a Los Arcos utáni 8 km-en, amely egy teljesen semmitmondó, csúnya útszakasz volt egy kavicsos úton. (Minden fehér bőrű német rákvörösre égett, nagyon jól mutatnak…. De mégis különleges emlék volt, hiszen együtt gyalogoltam le ezt a 8 km-t első zarándok társaimmal még a megérkezés napjáról. Los Arcosban beértem Lizette-t és Peter is hamarosan befutott legnagyobb meglepetésemre. Furcsa volt, mert azt hittem Lizette jóval előrébb jár, Peter pedig jóval mögöttem. Este 15-en vacsoráztunk, szinte mindenki ismerős arc az első pillanatoktól kezdve, elég jól együtt halad a brigád.

7. Nap Torres del Rio- Logrono 21 km
   Könnyed 21 km a holnapi legnagyobb próbatétel előtt, ami több mint 36 km lesz Azofra-ig. Eléggé semmitmondó szakasz, azon kívül, hogy Viana egy gyönyörű város történelmi belvárossal. Egy nagyon hangulatos és árnyékos, nemrég telepített cserjésben ebédeltünk Mathias barátommal, ahonnan ő visszafordult, mert egy padon hagyta a napszemüvegét egészségügyi szünetünk alkalmával. Így egyedül mentem Logrono-ig. Logrono előtt Maria asszony várja a zarándokokat egy speciális pecséttel és néhány kedves szóval. Édesanyja, Dona Felisa évtizedeken keresztül pecsételte a zarándok igazolványokat, és vált a Camino kultikus figurájává. Maria 12 éve vette át a küldetést, és akárcsak az édesanyja, annak szenteli az életét, hogy örömet szerezzen a zarándokoknak. Vettem nála egy Caminos kitűzőt, jó sok borravalót adva, ennél hitelesebb helyen úgysem vásárolhatnék. Ha minden zarándoktársam venne valamit, talán még rentábilis is lenne az üzlet. Már Logronoban egy speciális lábfrissítő várja a zarándokokat, természetesen jéghideg vize ellenére kipróbáltam 😉
   Este megnéztünk egy igazán spanyolos kirakodó vásárt a belvároshoz közel, majd a város központjában lévő téren a templommal szemben grill csirkét vacsoráztunk. Aztán egyszerre öntötték el boldog és szomorú embereke a teret, ugyanis egy esküvő után jöttek ki sokan fülig érő szájjal a templomból, keveredve a főtéren átvonuló szomorú foci szurkolókkal a logronoi hazai vereség után.

8. Nap Logrono- Azofra 37 km
   Kellemetlen hideg szélben indultam reggel 7 előtt a leghosszabb betervezett szakaszom megtételére. Azt hittem, a szél gyorsan elmúlik, de óriásit tévedtem… Eszeveszett tempót diktálva szántók mellett haladva, már fél 10kor Navarrete- ben voltam (13 km) és 11 előtt kezdtem ebédelni Ventosa-ban (további 7 km). Najera-ba érve is tartottam a pihenőket nem számítva a jobb, mint 5 km/ óra átlagot, ezért egy mogyorós csokival jutalmaztam magam:-) Nem tudom, hogy csokoládé okozott-e nagyobb örömet az utóbbi 20 évben… Najera után felerősödtek a teljesen nyílt terepen az addig nem egyhülő széllökések, kb. 10 másodpercenként akartak földhöz vágni. A szél ritmusát már teljesen kitapasztalva, újabb széllökés előtt tengelyem körül teljesen megpördülve a széllökés pörgette a következőt rajtam. Hihetetlenül jól szórakoztattam magam, jó játék hülye gyerekeknek… Nagyon durva, hogy több mint 36 km alatt egyetlen gyalogos zarándokkal sem találkoztam! Bár olyan szempontból talán érthető, hogy Logrono-ból elsőként indultam és ezt az őrült tempót senki nem tudta behozni, aki pedig Najera-ból indult, az már régen túljutott Azofra-n, mire délután ideértem. Azért (is) jöttem Azofra-ig, mert mindenki az egekig magasztalta ezt a szállást. De sajnos csak a helyszínen derült ki, mit is jelent a húsvétig “kisebb kapacitással üzemel”. A szállás még zárva, 30 méterre tőle egy kis lyukban 5 ágy egy szobában. Az eddigi zarándokszállások sem hajaztak a Hotel Ritz színvonalára, de ez már tényleg kritikán aluli. Bírok, amit bírok, de ez már nekem is sok… Azt hiszem, nagyon gyorsan be kell szereznem egy szalmakalapot, mert a mai nyílt terep hatására és a szél ellenére is fog a nap, már most a Mezeta előtt vörösebb a fejem, mint a kabátom…
   Engem is alaposan meglepett a mai napi “szárnyalás”. Hihetetlen erőben és kondícióban érzem magam. Átmennék a falon is, egy mozdulattal tépném le a sárkánynak, mind a hét fejét:-) Megyek előre rendületlenül, remélem, semmiféle váratlan dolog sem állíthat meg Santiago-ig, utána pedig a “világ végéig”. Tisztában vagyok vele, hogy egyetlen rossz mozdulat vagy lépés mindent tönkretehet. Életem legnagyobb csalódása lenne, ha bármilyen okból nem tudnám végigcsinálni.
   A Camino nem séta, hanem egy kemény gyalogtúra, folyamatosan súllyal a hátadon. Alapos felkészülés, megfelelő erőnlét és felszerelés nélkül senki se induljon el. Az első 2 nap után Jochen-t 7 km után felvette egy autó és elvitte Pamplona-ig, annyira látszott rajta a fájdalom. Egy napos pihenő és fásli + térdgumi segítségével tudta folytatni. Peter bokája iszonyatosan megdagadt, nagyon húzza a lábát. Egy ideig mögötte mentem felfele a Perdon- hágón. Kínok-kínját átélve, teljesen rendellenes pózban tudott csak felkapaszkodni, olyan érzésem volt, mintha 2 lovat ülne meg egyszerre… Mathias is sántít mindig 2-3 óráig egy-egy szakasz után, pedig neki már a 4. Caminója, mert három szakaszban végigjárta a tengerparti utat. Nináról és a rengeteg vízhólyagról nem is beszélve, ami már szinte mindenkinél jelentkezik egy hét után. Majd egy külön bejegyzést is írok a felszerelésekről a saját tapasztalataim alapján, de az beszédes, hogy aki Zubiri után szétázott az 1 napos esőben, azok közül mindenki valami profi esőálló kabátot vett Pamplonában.
   A németek kalandból vagy a “fejük kiszellőztetése” miatt járják a Caminót. Manuela, a szemüveges lány túl félénk, önbizalmat szeretne szerezni a Camino teljesítésével. Szerintem ez tökéletes motiváció, ha megcsinálja tutira sokkal magabiztosabb és határozottabb lesz. Herman, a zaragozai fiú spirituális energiáinak feltöltése miatt (???) van itt. Sabrina, a Franciaországban dolgozó spanyol lány a lábán levő Michelin baba hurkáinak ledolgozása miatt. Erre a Puenta la Reinai vacsora után felszállt a buszra másnap és 2 szakaszt kihagyva Logrono-ig buszozott. Úgy látom, maradnak egy ideig a hídpillér lábak…
   Claire és Paulena, a francia anyja és lánya közelebb szeretne kerülni egymáshoz az Út által.
   Martinnak, a 61 éves német merev katonatisztnek Amy, a lánya ajándékozta a közös élményt, hogy legyen még egy hosszan tartó utazásuk, mielőtt családot alapít.
   Sok az olasz és a koreai, de belőlük maximum annyit lehet kihúzni, hogy melyik városból érkeztek, tovább nem terjed az angol nyelvtudásuk…
   Endre fia meghalt a szerb háborúban, feleségével együtt tervezték a Camino teljesítését. 2 hónapja a felesége is eltávozott az élők sorából, gondolom, most lélekben mindkettőjükkel járja az Utat. Egy nagy emelkedő elején beszélgettünk, más volt a tempónk is és éreztem, hogy egyedül szeretne maradni a gondolataival. Neki is megnyugvást jelentett, hogy az első adandó alkalommal elköszöntem tőle…

9. Nap Azofra- Redecilla del Camino 26 km
   Csípős hidegben indultam 8kor az eddigi legrosszabb szállásról, még az is megfordult a fejemben, hogy előveszem a kesztyűmet a táska aljáról. 14 kilométer után érkeztem a Camino egyik leghíresebb településére, Santo Domingo de la Calzada-ba. Nevét Domingo de Vilora remetéről kapta, aki a zarándokútnak szentelte az életét. Természetesen a székesegyházban őrzött baromfi párra voltam én is kíváncsi, 3 EUR kedvezményes belépő ellenében beléphettem oda. Gyönyörű a templom, csináltam is néhány képet. Sajnos a csirkék nem látszanak, mert fény volt mögöttük és képtelenség volt láthatóan megfotózni őket. Aki kíváncsi a legendára olvasson utána, itt most túl hosszú lenne. Mindenesetre elég muris, hogy páholyból nézik az istentiszteleteket:-) Két naponta cserélik őket, bár nem tudom, miért. Biztos kitálalta valamelyik állatvédő, hogy a túl sok mise végignézése megviseli a csirkék lelki világát… Granonig a szokásos unalmas szántóföldek, de utána meglepően zöld lett minden az utolsó 5 km-en. Ma amerikai napom volt, Granonban 5 amcsival beszélgettem egy kis élelmiszer bolt előtt. 2 hazamegy holnap, másik 3 sír folyamatosan, itt fáj-ott fáj… Burgosból Sarriaba mennek busszal, és lenyomják az utolsó 100 km-t. Csodás… A szálláson megismertem a szintén amerikai Kathlen-t, mikor kiderült, max. 10 km-t megy egy nap és a Pamplona- Logrono távolságot busszal tette meg, mondtam neki, hogy csupán a legszebb szakaszt hagyta ki és otthagytam. Cukorból vannak ezek az amcsik, csoda hogy nem olvadnak el a napon…..
   Az estémet mégis feldobta egy ízletes zarándok menü, amihez fantasztikusan finom fehér bort szervíroztak.

10. Nap Redecilla del Camino- Villafranca Montes de Oca 24 km
    Reggel 6kor indultam, sapka és fejlámpa fel. Nagy terveim voltak Beloradoban “sombrero” vásárlás kapcsán, de mivel supermercado-t is alig találtam, Burgos városa fogja megoldani a kalap problémámat. Alig fényképeztem, mert nincs igazán mit. Bár már Kasztíliában vagyunk, amint egy La Rioja körzetben tipikus szellemfalu után meglátom a végeláthatlan szokásos köves út és szántóföld kombinációt, már teszem is fel a fejhallgatót. Ha valaki esetleg figyel egy domb mögül, akkor egyszeri és megismételhetelen “élményben” lehet része, miközben teli torokból üvöltöm a Magashegyi Underground: Ónos ablak vagy a Vad Fruttik: Lehetek én is című zeneszámok refrénjét. Biztosan beutalna elméletben a “viccosztályra” minimum 6 hónapra! De nem érdekel, többek között ezért (is) jöttem, a teljes szabadság érzésének átéléséért.
    Már 3. napja nem láttam gyalogos zarándokot, azért ez nagyon kiábrándító. Nehéz lesz így találkozni azzal az emberrel, aki megmondja nekem a frankót a hogyan továbbról…
    Ian már a szálláson volt, amikor megérkeztem. Nagyon szimpi 70-es egykori pub tulajdonos Angliából. Ő mesélte, hogy 3 napot együtt gyalogolt az elején Kathlen-nel. Őszinte részvétem…. szánalmas, hogy emberek időt, pénzt nem sajnálva eljönnek a “lehetőségek kapujáig”, aztán nem tudnak belépni rajta, hanem tesznek az egészre, mint Sabrina és Kathlen. Én is sajnálkoznék és össze lennék zuhanva, ha ennyire túlsúlyos lennék és nem lenne életcélom 49 évesen sem!
    Du. 5kor jött a nap hatalmas meglepetése, teljesen váratlanul megérkeztek a német barátaim is. Úgy terveztük, hogy holnap bevárom őket Ages-ben, de ledaráltak ma 35 km-t óriási örömet okozva nekem.
    Elég szépen összegyűltünk estére, Peter és Gabriel, a koreai srác is megérkezett az eredetileg SJPP-ból induló brigádból.
    Kevesen tudják, hogy a Camino nem csak mesés tájakon, csodás városokon és olyan falvakon visz keresztül, ahol néhány száz éve megállt az idő. A Camino árnyoldala, hogy sokszor halad az autópálya melletti szervíz utakon, felüljárókon, papírgyár, sóderbánya, fafeldolgozó üzem és krematórium mellett is. Jöjjön, most az út menti képekből egy kis ízelítő.

11. Nap Villafranca Montes de Oca – Burgos 41 km
    Délután 6 után értünk Burgosba, 2 szakaszt teljesítve egy napon. Nem tudtunk egyszerűen megállni, annyira vittek a lábaink 🙂 Több, mint 41 km-t mentünk, ismét erdei utakon. Nagyszerű érzés volt újra fákat látni és kijelölt túrista utakon haladni. Végre ismét volt “fotósom” Mathias személyében, rengeteg képet készítettünk. Komoly emelkedőkkel kezdtünk a Montes de Oca-ba (Liba- hegyekben), az emelkedők végén pompás körpanorámával. Érintettük az 1936-os polgárháborúban lelőtt köztársaságiak emlékművét is. A Matagranda-fennsík után lelket öntöttünk Csoi-ba, a koreai állatorvosba, a köves, nehéz terepen kifordult a bokája és vissza akart fordulni Atapuerca-ba. Sajnálom, hogy Atapuerca-ban nem nézhettük meg a 800.000 éves csontmaradványokat, amik a világ legjelentősebb régészeti ásatásai közé tartoznak, de csak Húsvét után nyitnak. Meggyőztük, hogy Cardanuela közelebb van, de annyira jól eldumáltunk és olyan jól érezte magát velünk, hogy 3 km után úgy döntött, jön még velünk további 12 km-t Burgosig. A jó kedv gyógyító ereje… Az utolsó 10 km már nekünk is egy kicsit önkívületi, de önfeledten vidám állapotban telt, ez tükröződik a képeken is. Ma jól megérdemelt városnézés Burgosban.

12. Nap Burgos Pihenőnap
    Ha nem ez lenne Mathias utolsó napja, akkor biztosan tovább mentem volna legalább egy rövid szakaszon a tegnapi dupla szakasz után. Nagyon a szívemhez nőtt ez a hamburgi “törpe”, aki maga az életvidámság megtestesítője! Ha mindenki ilyen beállítottságú lenne, csak mosoly és nevetés jellemezné az embereket. Soha nem panaszkodik, soha nem elégedetlen, mindig csak a dolgok jó oldalát nézi, rengeteget tanulhatok én is személy szerint tőle. Az ő vidám egyéniségéhez hozzátartozik a kalapja is, ami talán jobban hozzánőtt a fejéhez, mint Takács Nikolasnak…
    Burgos varázslatos kisváros, nagy élmény a belvárosban sétálni. A katedrálisra nehéz jelzőket találni. Én még ennyire gyönyörű és részleteiben kidolgozott templomot soha nem láttam, pedig megfordultam már néhány helyen. Este megrendezésre került Mathias búcsúbulija, elég sokan összejöttünk egy kellemes spanyol bárban, ahol minden szendvics és deci bor 1 EUR áron került aznap este értékesítésre. Ismét jó időben, jó helyen….
    A tegnapi nap krónikájához hozzátartozik, hogy nem csak megérkezésünk örömére ittunk egy hideg cervezát, hanem talán valahol az újjászületésünkre is. Miután a szállásra értünk, akkor láttuk, hogy szinte mindenkit lehajráztunk, még a legelhivatottabb Burgosba indulókat is, habár utolsónak indultunk. Furcsa volt, mert szinte senkit sem előztünk meg napközben. Minket és a koreaiakat kivéve szinte mindenki eltévedt, aki Cuarteles felé akart kerülőt tenni és később érkezett egy okból kifolyólag. Állítólag Atapuerca után volt egy hatalmas tábla az erdő közepén: “Katonai gyakorlat! Belépni szigorúan tilos!” Mi nem vettük észre, az ázsiaiak pedig nem tudták értelmezni…
    Úgy gondolom, holnap egy teljesen új szakasza kezdődik az én Caminómnak a Cruz de Ferróig. Sokkal nyitottabb, spontánabb és talán spirituálisabb…

13. Nap Burgos- Castrojeriz 40 km
    Ma ismét sikerült 40 km felett teljesíteni. Bár szerdán csináltuk eddig messze a legtöbb képet, de a maiak sikerültek a legjobban, nagyon nehéz volt belőlük választani.
    Na, hogy tetszik az új kalapom? Ha esetleg olajat is találok Santiagoig, akkor gonoszabb leszek, mint Jockey Ewing:-)
    Burgos után kezdődnek a közép-spanyol fennsíkok végeláthatatlan gabonamezői. A természet szépsége a mezők váltakozó színjátékában rejlik.
    Rabe de las Calzadas után ért be Gaya, a holland antropológus lány és Julio, az olasz biológus. Az előző még nem, utóbbi már nem dolgozik a szakmájában. Egészen Hontanasig együtt mentünk. Mivel mindketten dolgoztak missziónál Etiópiában és Indiában, nagy élmény volt hallgatni az élményeik felidézését. De mindenképpen elgondolkodtató, hogy vannak emberek, akik egész nap dolgoznak teljesen önkéntes alapon és még napi 1-2 EUR-t is hajlandóak fizetni szállásra azért, mert másokon segíteni szeretnének!
    Kettő órára értünk közvetlenül Csoi után Hontanasba, de ott mindenki feladta a küzdelmet a 31 km után, rajtam kívül senkinek sem jutott eszébe bevállalni a további tízest Castrojerizbe. Tartottam egy órás ebédszünetet, ezalatt befutott néhány zarándok, köztük Endre is legnagyobb meglepetésemre. Ez azt jelenti, hogy Pamplonától tart egy napi kb. 30 km-es tempót. Respect! Délután 5-kor megérkeztem Peter és Gabriel igencsak csodálkozó pillantásai közepette: “Burgos-ból 1 nap alatt?”
    Castrojerizben mindenképpen szerettem volna megnézni a Hospital del Alma-t. A pár, aki itt lakik, végigjárta a Caminot, a férfi többször volt kísérő is. A spanyol kormány kisebb büntettek elkövetése esetén felajánlja az elítéltnek a letöltendő büntetés helyett a Camino végigjárását. Egy kísérő megy velük, aki a lelki fejlődésüket hivatott nyomon követni. Szép fényképeik vannak, az egész hely hangulata varázslatos, sajnos csak áprilisban nyitnak, de találkoztam a tulajjal és készült közös fotó is.

14. Nap Castrojeriz- Boadilla del Camino 20 km
    A kastélytól visszatérve reggel ismét összefutottam Mauval (Hospital del Alma) és jót beszélgettünk a Camino értelméről és lényegéről. Hatalmas kisugárzással rendelkező ember, aki lelki síkon valahol nagyon messze jár az átlagemberhez képest.
    Ismét a végeláthatatlan gabonamezők… A mai, lazább 20 km-s szakasz közepén, egy emelkedő tetején értem utol Csoit. Hatalmas szélben haladtunk. Az első pihenőnél lekváros kekszet ettünk, én szállítottam a kekszet ő pedig a baracklekvárt. Körbe kellett rakni a lekváros üveget kövekkel, különben lefújta volna az asztalról. Miután útnak eredtünk, beért minket a Gaya, Julio páros, immáron négyesben gyalogoltunk. Nem sokkal ezután találkoztunk egy olasz fickóval, aki ellentétesen haladva szembe jött velünk. Végigjárta a Caminót, teljesen lement Faroig (Portugália közepe). Mivel teljesen elfogyott a pénze, jobb megoldás híján gyalog megy vissza Rómába!?! Pedig Róma nem a szomszédban van…! Gyanítom, nem időre kell hazaérnie…
    Azért tanulságos a digó esete, mert a problémákat meg kell (tudni) oldani, nem nyavalyogni kellene és sokszor sajnos a legegyszerűbb megoldás már nem is jut az ember eszébe. Kifordult sarkából a világ, túlzottan hozzászoktunk a kényelmes és bonyolult verziókhoz a megoldások és úgy általában az élet minden területén.

15. Nap Boadilla del Camino- Carrion de los Condes 26 km
    Végre egy kis változatosság, Boadillat elhagyva a Canal de Castillahoz értem, egészen a Fromista szélén található zsilipig haladtam mellette. A 207 km hosszú és 49 zsilippel szabályozott csatornát a 18. században építettek és az Atlanti- óceánig szállították a gabonát rajta. A 20. század második fele óta már csak mezőgazdasági öntözésre és vizitúrákra használják. Viszont Fromista után 20 km-en keresztül egészen CLC-ig az országút mellett halad a Camino. Ez volt a legkiábrándítóbb nap, még az első 6 km szépsége sem tudta megmenteni… Az utolsó 15 km-en akkora szélviharban jöttem, hogy egyik kezemmel végig fognom kellett a kalapomat. Egyszer mégis elfújta, rögtön az út másik oldalán lévő korlát felett egy 6 méteres gödörben, a “dzsindzsa” közepén landolt. Szeretem a kihívásokat, de erről a kalap megmentő hadműveletről szívesen lemondtam volna.
    De ez(ek) a szakasz(ok) is része(i) a Camino-nak és ezt el kell tudni fogadni. A Palencia tartományban legyalogolt szakaszok is a Camino szerves részét képezik, így téve teljessé a tapasztalatok és tapasztalások széles skáláját. Semmi sem véletlen, sem a zarándokút hossza, sem a tájak és időjárási körülmények változatossága és sokrétűsége! Azért nem véletlen, mert például a mai kiábrándító szakasz is hozzátartozik az Út komplex mondanivalójához…
    Számomra megdöbbentő és elfogadhatatlan, amit sok zarándok (elsősorban amerikai) tesz, hogy a gyaloglás és a táj monotómiája és a gyakori szélviharok miatt egész egyszerűen a Burgos- Leon szakaszt busszal teszik meg. Mégis milyen emberek azok, akik még egy keresztény zarándokúton is becsapják önmagukat…???
    Ha valaki a divattrendeknek megfelelően választ úticélt, akkor menjen Disneylandbe vagy az orosz turisták után a Cote d’Azure irányába!
    Szerintem szégyenteljes, hogy a spanyol állam azoknak is kiállítja a compostella-t (zarándokút teljesítéséről kiállított bizonyítvány), akik az utolsó 100 kilométert teljesítik csak. Sokan jönnek az utolsó 100 km-re, Sarriatól tumultus várható már most is. Arról nem is beszélve, hogy mennek 20 km-t taxival, majd begyalogolnak 5 km-t a szállásig, hogy pecsétet szerezzenek. Aztán diadalittasan bevonulnak Santiago-ba is, majd otthon meg lobogtatják a compostella-t! Szánalmas…. Nem mondhatom el őszintén a véleményemet, mert kiskorúak is olvassák a beszámolómat.
    Holnap 40 felett megyek, majd kedden 32 km-t tervezek. Remélem, még Santiago előtt visszaelőzöm azokat az embereket (?), akik a Burgos- Leon 182 km távolságot elcsalták ebből a fantasztikus testi-lelki utazásból.
    Egyebként valahol Burgos közelében léptem át a képzeletbeli 500-as kilométerkövet, illetve állítólag a holnapi úticélom, Sahagun jelképezi az Út közepét.

16. Nap Carrion de los Condes- Sahagun 40 km
    Megérkeztem, de sajnos utolért engem is egy probléma. Már 15 km után éreztem, hogy csonthártyagyulladás van a jobb lábamban a sípcsontom alatt, a kellemetlen érzés csak fokozódott a következő 25 km-en. Sajnos, nagyon kemény a talaj és keveset iszom, ezen mindenképpen változtatnom kell.
    Reggel hatkor már úton voltam, de sikerült eltévednem a belvárosban, ezért rögtön veszítettem fél órát, de legalább sikerült elkapnom a telihold utolsó pillanatait. A Camino leghosszabb lakott település nélküli szakasza következett, 17,3 km-en keresztül semmi. Az egykori római úton, a Via Aquitana-n sétáltam órákat, ezen szállították a rómaiak a 12. században az aranyat Astorga-ból Bordeaux-ba. Mivel Terradillos de los Templarios előtt úgy tájékoztattak, hogy csak Moratinos-ban van supermercado, ezért elszántan továbbmentem, de már nem nagy örömmel. Ott kb. 7 ház fogadott, egy németek által üzemeltetett bárt találtam csak, ahol müzlit és almát ebédeltem. Az Anna nevű spanyol alkalmazott hölgy kezelésbe vette a lábamat, a végén jeget is rakott rá, soha nem fogom elfelejteni a feltétel nélküli kedvességét. Mivel onnan már csak 10 km volt Sahagun-ig, összeszorított fogakkal besétáltam. Abban bíztam, hogy megtalálom Juliot és Gayat, ami be is jött szerencsére. Külön extra volt Jochen esti felbukkanása, úgy véltem, vele már sosem találkozom. Julio minden este főz, remélem a messze földön híres spagettije a gyógyulás útjára állít. A gyógyszertárban a patikus Ibuprofeno tablettát és krémet ajánlott, ha valaki tud jobbat vagy valami csodaszert, írjon üzenetet.
    Holnap pihenőnapot kell tartanom, vagy nagyon óvatosan menni egy rövid szakaszt. Állítólag az a legjobb, ha nem állok meg, de jelen pillanatban kevés esélyt látok egy reggeli elindulásra, sajnos.

17. Nap Sahagun-Calzadilla de los Hermanillos 14 km
    Mivel ezt a szakértői véleményt kaptam otthonról es zarándoktársaimtol is, ismét elindultam délelott 11 órakor:
    “Ha megállsz akár 1napra is pihenni, befeszülnek az inak amik az izomhoz kapcsolódnak, s sokkal fájdalmasabb és hosszabb lesz a gyógyulás, mintha holnap lassú tempóban rövid szakaszt gyalogolsz. Mozgás közben gyorsabban fog regenerálódni, ilyenkor jobb a vérkeringés, és így a gyulladás is hamarabb elmúlik.”
    Bár sebességem néhány szakaszon hasonlított a Pamplonában megismert egy fogú zarándok tempójához, de sikerült a kitűzött 14 km-t teljesíteni. Ennyire még soha nem örültem a táblának a falu elején, pedig ma gyalogoltam a legkevesebbet. Így múlik el a világ dicsősége, 2 napja még semmi bajom sem volt… 3 napja pedig könnyedén és nagy kedvvel sétáltam több, mint 40 km-t Castrojerizbe. Ehhez a terheléshez sokkal több folyadék kell, megpróbálok ráállni a megfelelő folyadék bevitelre. “Inni, inni és inni!”- valószínűleg ez is ott volt Lenin apánk intelmei között, csak nem figyeltem eléggé az alsó tagozatban.
    Calzada del Coto után beértem a nagy pihenőjüket tartó Petert és a koreai fiúkat, akik Terradillosban kezdtek a napot. Nem nagyon értették, hogyan tudtam “mögéjük kerülni”. Most öten vagyunk a szálláson, legalább nem egyedül fagyoskodom a “pampa” közepén.
    A tegnapi nap krónikájához tartozik, hogy megismertem a sahaguni szálláson 2 varázslatos embert. Catherine francia lany, idős rokkant embereken segít teljesen önkéntes alapon fizetség nélkül. Paul lengyel szerzetes, aki Vlagyivosztokban teljesít szolgálatot. Nem tudom, mik voltak egykoron a lehetőségei, de nem a földi paradicsomot választotta… Catherine a belga-francia hatartól indult (már több mint 1000 km-t gyalogolt), Paul Lourdesból kezdte a zarándoklatot és még Franciaországban találkoztak. Paulnak hónap végéig van csak ideje, nem mennek egy nap sem maratoni táv alatt… Julioval összedobtuk Catherine szállásdíját és természetesen meghívtuk vacsorára is. Bár nem vagyok életem formájaban, de holnap emelem a tétet, cél a 24 km-re lévő, szépen csengő Mansilla de las Mulas.

18. Nap Calzadilla de los Hermanillos- Mansilla de las Mulas 24 km
    Mivel a baj nem jár egyedül, sajnos rám tört egy másik nyavalya is egy hasi fertőzés formájában. A körülményekhez képest viszonylag jó állapotban indultam reggel 8kor, de pokol volt az előző éjszaka. Fél óra múlva, nem bírtam tovább es elővettem a táskám aljáról a kesztyűmet, amit csak délben vettem le. Szinte hihetetlen, de lefagytak az ujjaim! Március és Spanyolorszag közepén… (Délután meg sebesre égeti a nap az orrodat 3 óra napsütés után.)
    Ismét 17 km-en keresztül semmi, de szó szerint! Csak Te és az Út! Az utolsó 4 km Reliogos előtt nagyon-nagyon nehezen ment… Megálltam valami félreeső helyen és egy hatalmas kő mellett aludtam fél órát. Remélem ez volt a totális holtpont!
    Hiába volt kaja a hátizsákomban, az szóba sem jöhetett. Azt hiszem, gyorsan visszajött volna, ugyanott ahol bement. Meleg ételre vágytam. Ettem a főtéren egy zarándok menüt, ami újra feltöltött energiával és folytattam utamat MLM-ba további 7 km-n keresztul. Nem tudom, milyen arcot vághattam és hogy nézhettem ki, de alighogy beléptem a zarándokszállás kapuján, a kertben söröző 5 emberből hárman szaladtak felém, hogy a segítségemre siessenek… Mindenképpen 20 km alatt akartam tudni Leont a mai nap után, ami sikerült. Remélem Leonig nem teszek semmiféle kárt az egészségemben, majd ott értékelem a helyzetemet.

19. Nap Mansilla de las Mulas Pihenőnap
    Sajnos ma pihenőnapot kellett tartanom és nem a lábam miatt. Két napja elkaptam egy fertőzést, rossz kútból ittam vagy valahogy bekerült a szervezetembe. Nagyon legyengített, ma elmentem orvoshoz. A Carmen nevű idős spanyol orvossal nagyon jól megértettük egymást annak ellenére, hogy én soha egy szót sem tanultam spanyolul, ő pedig sem a németet sem az angolt nem vágja. Kaptam tablettát tőle és Aquarius sportitalt valamint natúr joghurtot javasolt. Jól kihasználtam a szabadidőt, többek között jegeltem a lábamat és a Shirley Maclaine féle Caminos beszámoló okán az Újszövetséget olvastam.
    Kicsit szétnéztem a városban is, láttam a majdnem 2000 éves városfal maradványait.
    A lábam nem igazán javul, de lassan kezd hozzászokni a szervezetem a csonthártyagyulladással járó kellemetlen érzéshez. Mindenki azt mondta, hogy még mindig kellemesebb, mint a vízhólyagok. Ezek után főleg nem szeretnék vízhólyagokat viszontlátni a talpamon…
    Sok ember biztatása mellett az ad erőt, hogy tegnap tényleg katasztrofális állapotban sikerült mennem 24 km-t.

20. Nap Mansilla de las Mulas-Leon 19 km
    Összesen már több, mint 500 km-t teljesítve Leon-ban vagyok, kb. 300 km-rel Santiago előtt. Fertőzésem elmúlt, viszont sajnos a jobb lábamban a gyulladás délutánra tovább erősödött. Délelőtt pedig minden rendben volt, a szokásos sebességemet felvéve 4 óra alatt teljesítettem a távot, már fél 12-kor Leonban voltam. Túl gyorsan jöttem, sokkal lassabban kéne haladnom! Sokan küzdenek ugyanezzel a problémával a szálláson, mindenkinek 3-4 nap pihenőt írt elő az orvos. Nekem nincs ennyi időm, ha mostantól óvatosan megyek átlag 20 km-ket, akkor 1 nap ráhagyással időben érkezhetek. Már azt se bánnám, ha április 8-án befutnék Santiagoba ilyen lábbal. Finisterre jelen pillanatban csak álom… Megpróbálok tovább menni, ezzel azt kockáztatom, hogy annyira begyullad, hogy teljesen fel kell adnom, de erre gondolni sem merek.
    Az egyik koreai fiú elment ma a dokihoz és kapott egy nagyon erős gyulladásgátló kapszulát. Teljesen ugyanúgy néz ki a lába, mint az enyém! Napi 1 kapszulát lehet csak bevenni az antibiotikumból. De mivel két különböző 12 darabos levél volt a gyógyszer dobozában, kiadtam a Pásztor fivérek jelszavát: „Einstand” Természetesen előtte meggyőztem a koreait, hogy 12 napon belül tutira meggyógyul ő is, ezért egész könnyen ment a dolog….
    Ma vettem új hátizsákot is, habár erről nem írtam eddig, de sajnos egy sokkal kisebb méretű hátizsákot sóztak rám az üzletben, mint amilyen a valós testmagasságomhoz illett volna. Mivel nem lehetett emiatt jól beállítani, túlzottan hátul volt a súly és túl sok teher esett a vállaimra, ami miatt eleget szenvedtem. (Bővebben majd a „Hasznos tanácsok” bejegyzésben, remélem lesz rá lehetőségem.)
    Jelentem, legalább iszom! Bár lassan annyit pisálok, mint egy komplett Gozsdu udvar egy erősebb péntek éjszakán, de nehogy már ezen múljon….

21. Nap Leon- Villadangos del Paramo 21 km
    Utálom Leon városát tiszta szívemből. Itt fájdult meg a lábam újra a belvárosban, 2x ettem itt, mindkétszer borzalmas volt. Ma reggel az első 3 gyógyszertár zárva volt, pedig állítólag szombaton minden ugyanaz, mint a hétköznapokon. Utoljára “ott rúgott belém” ez a város, hogy nem akart végetérni…
    Haladtam ma 21 km-t, jelenlegi helyzetemben ez az egyetlen lényeg. Immáron sarokemelővel, fáslival és új hátizsákkal. A “csodaszép tájakrol” mesélnek a kepek!
    Délután 2kor felkerült a sapka is, közvetlenül a kalap alá. Ekkora szélviharban mindig tanácstalan vagyok, mit tegyek a kalappal. Ha nem fogom, lefújja 5 másodpercenként, viszont mindkét kezem foglalt a 2 bot miatt. A hátizsákra nem lehet sehogy sem ráerősíteni, mert semmilyen zsinór vagy lyuk nincs rajta. Egyrészt a hideg miatt voltam kényszerű felvenni, másrészt így már nem fújta le a fejemről. Nem mertem magamat megnézni, de valószínűleg nem én voltam ma a divatdiktátor Espana területén! Azért voltam büszke magamra, mert ilyen jellegű megoldások területén kb. eddig annyira voltam kreatív, mint egy antik sezlonyrugó…
    Nem lesz több sírás, de talán épp én tudok segíteni ezzel a bejegyzéssel egy leendő zarándoknak. Fél éves készülődés alatt elolvastam 3 könyvet és tucatnyi blogot, több mint 10 egykori zarándokkal beszéltem, de senki nem említette ezt a problémát, még véletlenül sem figyelmeztetett senki. Szóval ha elragad a hév (mint sajnos engem is…), folyamatosan mész 30 km felett ezen a kemény, kavicsos talajon és nem iszod meg az aranyszabálynak megfelelő min. 1 liter/ 10 km vízmennyiséget, akkor olyan csonthártyagyulladásod lesz, hogy berosálsz. Sajnos maga a tény és a folyamatosan zavaró körülmény pokollá tudja tenni a Caminodat. Az általam megismert zarándokok jó egynegyede küzd ezzel, elég durva arány. Remélem valakinek tudtam segiteni!

22. Nap Villadangos del Paramo- Astorga 28 km
    Egy tartalmas és fantasztikus nap után nemrég érkezes Astorgába. A tegnapi hatalmas szélvihar (ha nem fogom a botjaimat, visszafúj Leonig) után nehezen volt bekalkulálható a csodaszép mai időjárás, tegnap du. 4 után még egy jégeső is elkapott. Nagy teljesitménynek tartom a mai 28 km-t, hatalmas lökést adhat több szempontból is.
    Még Villadangosban ismertem meg a szálláson Dant, Nachot es az eredetileg kimondhatatlan nevű litván lányt, Oceant.

Nacho (Ignacio) nagyon rendes ember, de eléggé “flúgos futam”. Már a 4. Caminoja, de nem igazán outdoor cuccokban mozog. Ráadásul magával cipel a kezében (!!!) egy sporttáskát, amiben fűszereket és tartós élelmiszereket tárol….?!?!? Nehezen hinnéd róla, hogy zarándok! Kb. úgy mutat, mint aki most indul a szomszédos tanyára bevásárolni. Azt mondja, hogy neki így kényelmes, amit én erősen kétlek. 100 méterenkent teszi át egyik kezébol a másikba a sporttáskát…!

Dan története már akkor is rendkívüli, ha csak a fele igaz! Hihetetlen szegénységben nőtt fel egy kaliforniai sivatagban jelentős állami támogatással. 17 évesen már a Special Force-nál teljesített szolgálatot, mert az otthoni körülményeknél bármi jobb volt. Négy évig képeztek ki az USA személyes ellenségeinek kiiktatására. Később autókat árult, az autók által bekerült a pénzügyi szektorba, majd egy 100 millió USD forgalmú szoftver cég alelnöke volt. Három éve saját céget alapított és temetéseket közvetít, jelenleg monopol helyzetben van az Államokban. Morbid, de van rá igény, a hozzátartozók nagy része vagy messze lakik vagy ha közel is, inkább megnézi a rokon/barát utolso útját az interneten…

Villares-be érve elveszítettük Nachot, de csatlakozott hozzánk az osztrák Raphael, akit már ismertem Burgos-ból Matthias bucsúestjéről. Raktár automatizálási rendszerekkel foglalkozik, nagyon sikeres volt a munkájában, többek között ő vezette a legnagyobb német könyvkereskedő új osztrák raktárának teljes automatizálását. Egyszerre 1.000 embert irányított a projekt során, de végén már úgy érezte, hogy már nem csinálja teljes szívvel és lelkesedéssel a munkáját, ezért felmondott és irány a Camino. A pénz nem minden és nem boldogít, Raphael szeretné megtalálni nap, mint nap a szépséget és az inspirációt a munkájában.

Ocean eddigi 21 éve alatt csak néhány öngyilkossági kísérletet tud felmutatni.

Sokat beszélgettunk négyesben számos pihenőt beiktatva. Astorga előtt jött a nap fénypontja, David és csapata vendégelt meg minket a lapos vidék közepén. Egy elhagyatott, tető nélkuli egykori iőari üzemben élnek, már évek óta kiléptek a civilizációból és végérvényesen a zarándokoknak szentelték az életüket!

Most két korsó cerveza és “el classico” után írom soraimat a varázslatos hangulattal bíró astorgai főtér egyik bárjában. Egy „gyenge” versenytárstól kölcsönzött mondattal élve: ” Mert megérdemlem….”

23. Nap Astorga- Rabanal del Camino 20 km
    Szitáló esőben El Ganso-ig, onnan zivatar tölgyeseken és sztyeppeszerű síkságokon keresztül. Ismét végig a közúttal párhuzamosan, de jelentéktelen forgalom mellett. Komoly terv volt egy ebéd El Ganso-ban, de étterem hiányában kénytelen voltam további 7,5 km-t megtenni, hogy ismét zarándok menüt kínáljon valaki (meleg leves és főétel). Mindenkit elveszitettem a tegnapi nap csapatából, még Raphaellel indultam, de legtöbbet egyedül mentem, ezen a búskomor és lehangoló napon. Tegnap este az emeletes ágy alján felirat: “Kitartás! Ennél csak jobb lesz….!” -nagyon is életszerű.
    Apropó emeletes ágy: minden gyártót és tervezőt rögtön ítélő bíróság elé állítanék emberiség ellen elkövetett bűnök miatt, ha a két ágy közti távolság nem haladja meg a felsőtestem méretét. Már legalább 38-szor vertem be a hátamat, nyakamat és fejemet a felső ágyrész tartószerkezetébe kisebb-nagyobb sérüléseket elszenvedve…
    Holnap nagy nap lesz, jön a Cruz de Ferro, az én Caminom legfontosabb állomása.

24. Nap Rabanal del Camino- Molinaseca 26 km
    Kőkemény, de érzelmekben gazdag nap volt a mai! Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni! Ennyire szélsőséges időjárási körülmények között még sosem töltöttem egy napot sem a “természet lágy ölén”. Foncebadon után a szélvihart hóvihar is tetézte. Már eléggé cudar időben értem fel 11-kor a Cruz de Ferro-hoz 1531 meteres magasságba emelkedve.

Bizonyára sokan megdöbbennek és talán megrökönyödnek, de nekem a mai nap volt a legfontosabb! Nekem nem a santiagoi katedrális elérése a fő célom!
A Szent Jakab-út mentén az egyik legmegkapóbb hely a Cruz de Ferro – a Vaskereszt. Egy magas, vékony nyárfaoszlop mered a magasba egy nagy kőhalmon, ezen található a vaskereszt. Római istennek szentelt oltár, útjelző vagy földbirtok határát jelző oszlop is lehetett. Évszázadok óta itt helyezik el a zarándokok az otthonról hozott köveket, ez a rituálé jelenti lelki terheik és negatív tulajdonságaik elhagyását. Nekem 4 kövem is volt…
Egyet kaptam a fiamtól, egyet édesanyámtól, egyet a munkatársaimtól és egyet magamnak készítettem és írtam rá, azt a negatív tulajdonságomat, amitől leginkább szeretnék megszabadulni. Természetesen a kövekre írt tartalom maradjon az én titkom, de többször átolvasva, kövér könnycseppek kíséretében váltam meg köveimtől és remélhetőleg negatív tulajdonságaimtól. Őszintén hiszem, hogy van értelme a zarándoklatomnak és a következő életszakaszom kezdetére egy sokkal nyugodtabb, kedvesebb, türelmesebb és másokat tisztelni tudó ember fog visszatérni közétek! Mivel a legfőbb célomat tegnap elértem, innen nekem MINDEN TOVÁBBI LÉPÉS AJÁNDEK! Amit köszönök a sorsomnak és a mennyei gondviselésnek!

 

Manjarinban-ba érkezve tovább romlott a helyzet, a széllökések és a hóvihar erőssége tovább fokozódott. Manjarin egy épületből áll, az itteni albergue (meleg víz nincs, pottyantos WC) üzemeltetője Tomas, az utolsó templomos lovag. Bár sajnos ma pont házon kívül volt, de a már teljesen szétázott zarándokokat meleg teával és egy melegedő helyiséggel várták. Öten ültünk körbe egy kis kályhát és hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy a még Vaskeresztnél megfagyott ujjaim ismét mozgásba lendültek.
De ami utána jött egészen a 7 km-re fekvő El Acebo településig, az maga volt a pokol! Kétszer döntött le a lábamról a szélvihar, akkora jégeső kísért pont szemből 5 km hosszan, hogy cukorka nagyságú jégdarabok akartak utat törni mindenáron egyenesen a számba, komoly fájdalmakat okozva ajkaimnak. A természet még soha nem szórta rám így a pofonokat….
Teljesen szétázva és szétfagyva kértem ki a teámat, miután elértem az örökkévalóságnak beillő idő után az El Acebo-i zarándokszállást. A zarándokok 80%-a döntött a maradás mellett, mindenki idegrendszerét jócskán megtépázta az utolsó 2 óra. A tea elfogyasztása után lecseréltem a zoknimat és a cipőmet (félig állt a víz a bakancsomban….), megszabadultam csuromvizes aláöltözetemtől) és folytattam utamat Molineseca-ig, 9 kilométer alatt 600 métert süllyedve, egy vadregényes erdei ösvényen haladva immáron tiszta időben és csodás kilátással.

25. Nap Molinaseca- Villafranca del Bierzo 31 km
    Napsütés és sok km szőlőhegyek és erdők mentén. Ma igazán sokat mentem, de a szép idő és a sok hosszan elnyúló falu miatt nem volt megterhelő. Cacabelos előtt egy jéghideg hegyi patakba lógattam a lábamat, fájdalomcsillapító hatása 1 órán keresztül tartott. Ezt a műveletet szívesen ismételném minden nap. Még arra is volt energiám, hogy Pieros után a könyv által ajánlott 2 km-rel hosszabb alternatív útvonalat válasszam, de a látvány mindenért kárpótolt. Nem akármilyen dombos szőlőhegyek tették fel az i-re a pontot, csodás látvány volt a jutalmam.
    Az Ave Fenix albergue-ben szálltam meg, amely az egyik legrégebbi a Camino mellett és kultikus helynek számít. Kérésemre kaptam jéghideg lábfürdőt sóval és ecettel. Mindenki befizetett a közös vacsorára, ami a tulaj köszöntőjével indult, igazán családias hangulatot teremtett. Holnap ismét fel a hegyekbe, állitolag megint romlik az időjárás.

26. Nap Villafranca del Bierzo- Ruitelan 19 km
    Trabadelo-ig a “camino duro” nehezebb útvonalat választottam, dacolva a 460 méter emelkedéssel és 380 méter ereszkedéssel, illetve a több, mint 2 órás extra időigénnyel. Fenséges panorámában volt részem, nagyon jó döntés volt. Onnan rengeteg legelőt és egy hegyi patakot felfelé követve kis falucskákon keresztül értem el Ruitelan-t. Tegnap teljesen Balaton Felvidék érzésem volt a szőlőhegyek között, ma pont olyan volt, mintha osztrák hegyi falvakon keresztül menetelnénk.
    Trabadelo-ban találkoztam egy újabb Csoi nevű fickóval, nagy meglepetésre ő is koreai. Még a mansillai low-budget keksszel kínáltam, elfogadta és innen kezdve együtt gyalogoltunk. Ahogy később kiderült, 50 éves és egy építőipari vállalat CEO-ja 6 éve, 700.000 USD feletti éves fizetéssel. Napi 16 órát dolgozik, éjfélnél hamarabb még soha nem ért haza. Az utóbbi 5 évben nem csináltak 3,5 milliárd USD forgalom alatt. Ha tudná, hogy 1,20 EUR-ba került a 4 guriga keksz, amelynek utolsó részét már egy hete hurcolom….De most jön a durva rész: a hétvégét sem töltheti a családjával, mert fél évre előre be van táblázva minden szombat-vasárnap golfozásra üzleti partnerekkel, értékesítőkkel, politikusokkal, stb. Nem szeret golfozni, de muszáj neki! Még 2000-ben jött át ez a divathóbort Japánból, hogy felsővezetők csak és kizárólag golfozás közben hajlandók bármit megbeszélni, azóta is tart ez a szeszély. Hétköznap a szigorúan vett munka, hétvégén a kötelező golf, mint “szórakozás”. Egész héten 2 órára látja a családját, amikor vasárnap délelőtt elmennek a templomba közösen a misére…
    A zarándokok között a legtöbb a koreai, egyértelműen ez a nemzet képviselteti magát a legnagyobb számban az első negyedévben. Egyrészt egy híres televíziós személyiség az utóbbi években óriasi reklámot csinált a Caminonak, másrészt aki rászánja magát egy komolyabb szabadságra, azok már annyira megcsömörlöttek a rengeteg melótól, hogy valami nagyon brutál feszültség levezetést keresnek!

27. Nap Ruitelan- Tricastela 31 km
    A hegyek között zajlott a mai nap. Ma emelkedtem 880 métert és sikerült ugyanannyit süllyedni is:-). Keresztül az O Cebreiro hágón, amely az utolsó hegyvonulat Santiago előtt. Az előrejelzések ellenére gyönyörű időben, de hatalmas hóban. Cebreiro után néhol térdig süllyedtünk a hóban, a bot sem segített ezen a terepen. Az egyik legnehezebb, de legszebb látványt kínáló szakasz volt a mai. Nagyon kemény menetelés után 13 órakor értünk (ismét Raphael társaságában) Alto di Poio-ba, ahol egy nagyon barátságos bárban (közvetlenül az utolsó emelkedő után) kaptam meleg ételt és a lábamra jeget, nekem már semmi más nem kell a boldogsághoz. Csak 8 EUR volt a finom és tartalmas zarándok menü, kb. 2 órás pihenő után teljesen megújulva indultunk végre lefelé! Ramil-ban megcsodáltuk a több, mint 100 éves gesztenyefát beérkezésünk előtt negyed órával. Itt megint megtámadott 2 kutya, akárcsak Riego de Ambros-ban három napja. Kezdem azt hinni, hogy a spanyol kutyák ereiben is bikavér csordogál, mert ahogy meglátják a piros kabátomat, máris támadnak….

28. Nap Tricastela- Sarria 25 km
    Indulás után 300 méterrel különváltam Raphaeltől. Ő eddig is mindig a rövidebb utat választotta, én továbbra is mindig a szívemre és az útikönyvem ajánlására hallgatva a szebbik útvonalat. Ő jobbra ment, én pedig balra Samos felé. Az út felénél beért Luc, akit már ismertem az előző esti vacsoráról. Több, mint 20 évig volt a genti városi könyvtár vezetője, 3 éve ment nyugdíjba. Nagyon jól elbeszélgettünk, Luc angol-német kevert nyelven beszélt, az a lényeg, hogy értettem a gondolatait. Közösen érkeztünk a samos-i Szent Benedek rendi apátsághoz, amely a legnagyobb spanyol kolostor. Egy szerzetes vezetett minket végig 1 órás túra keretében spanyol- francia nyelven, Luc fordított nekem néhány dolgot. Az első emeleti falfestmények érdekessége, hogy a fiatal Sophia Loren El Cid című filmben nyújtott alakítása olyannyira inspirálta a művészt, hogy az egyik apáca arcképét róla mintázta 1957-ben a restaurálás során, miután leégett a kolostor egy része. Samos-tól is a hosszabb, de országúttól távoli tipikus galiciai útvonalat választva csodálatos erdőkön keresztül jutottam el Sarria-ba. Ez az esős, de természeti szépségekben rendkívül gazdag régió nagyon jellegzetes, 2 nap gyaloglás után úgy érzed, bármikor újra felismernéd 10 perc után. Minden varázslatosan szép zöld színben pompázik, ezt a zöld színt mindig is Galiciához fogom kötni a jövőben. A főútra visszatérve szinte azonnal találkoztam Oceannal és a 66 éves, kanadai Kennel, aki 10 évig dolgozott aranyásókent a Yukon folyónál. Este Ocean főzött nekünk, majd sok sör elfogyasztása mellett nagyon érdekes beszélgetésben volt részem a télapó kinézetű Kennel. Már a 6. Caminoja tíz éven belül, most éppen azért van itt, hogy eldöntse érdemes-e elvennie feleségül a 25 évvel fiatalabb barátnőjét….

29. Nap Sarria- Hospital da Cruz 34 km
    Tegnap este bekövetkezett, amitől tartottam Sarria-tól, de egy kicsit más formában. Csak a harmadik szálláson kaptunk ágyat, mert egy 30 fős iskolai csoport teljesen felborította a rendet. Nem elég, hogy elveszik a szálláshelyet az igazi zarándokok elől, rettentően hangosak napközben és folyamatosan az utadban vannak. Csak tudnám, ki az az eszeveszett idióta, aki 14-16 éves tinédzsereket arra kötelez, hogy… Mert az tuti, hogy nem önszántukból jöttek!

Portomarin előtt feldobtam egy FB posztot: „Már 100 km-en belül! Készülj Santiago! Jövök, mint a cunami…”

A kilométerkő feletti magyar zászló csak fokozta a lelkesedésemet! Portomarin-ig sokat beszélgettem Kennel, elsősorban szomorú és megdöbbentő eseteket mesélt. Az utóbbi 10 évben nagyon sok rákos emberrel találkozott a Caminon, sokan itt várják a csoda bekövetkeztét egészségügyi állapotukban. Vagy megbékélve megváltoztathatatlan sorsukkal itt kívánnak visszapillantani életükre még utoljára, bár nagyon nehéz szavakba önteni egy rákos ember lelkivilágában lezajló folyamatokat. A mostani Caminora a legjobb gyerekkori barátjával jött volna, de az elutazás előtt 1 hónappal állapították meg, hogy őt is utolérte ez a “népbetegség”, ezért nem utazhatott.
Sajnos nagyon is igaz, hogy a legtöbb ember csak akkor akar tenni az egészségéért, amikor már késő…
Bezzeg Kennek semmi baja, szerintem ez a 10 év alatt 6 Camino világcsúcs a maga nemében! (később jöttem rá, hogy ezzel a mondatommal nagyon mellé lőttem…..) Egy Ken által már jól ismert, csodálatos körpanorámát nyújtó étteremben délután 3-kor ettünk napi menüt. Callos nevű leves (már kimondva is borzasztó…) – egy bableves benne disznó körömmel és pacal (!!!) darabokkal, na ilyet soha ne egyetek, mi is csak a babot erőltettük belőle! A fő fogás és a desszert viszont meg tudta menteni az ebédet!
Ebédünk végén, délután 4-kor elkezdett esni az eső, ezért Kent nem tudtam rábeszélni a folytatásra. Szomorú búcsút vettem a kanadai télapótól és az addigi 25-re még 12 km-t rádobva végig zuhogó esőben, este 7-kor meg is érkeztem Hospital de Cruz-ba, teljesen leszakítva a Portomarinban megpihenő Csipet Csapatot, viszont hatalmas meglepetésre Raphaelre rátalálva a szálláson.

30. Nap Hospital da Cruz- Melide 29 km
    Csendes nyugodt nap, extrák nélkül. Kifogástalan időjárás napközben, egész éjszakás esőzés után reggel már kellemes napsütésben indultunk. Azért is kapkodom ennyire a lábamat, mert egy esetlegesen beköszönő kemény esőzés (ami jellegzetes itt), nagyon át tudja írni az előre eltervezett menetrendet. Tipikus Galícia, keskeny ösvények és szélesebb dimbes-dombos erdei utak. Leboreiro-ban finom ebéd lencselevessel és marhasülttel. Raphael tegnap szakított a baratnőjével 5 év után, egész nap ezen rágódott, továbbra sem erősségem lelket önteni másokba. Azért is jött a Caminora, hogy kapjon egy isteni jelet, ezt a nőt kell-e feleségül vennie. Megkapta, csak éppen Ausztriából érkezett a jel egy SMS formájában egy közös ismerősüktől… (a lényeget tekintve tökmindegy)
    Egész nap próbáltuk elkerülni az állandóan és sokat beszelő Oceant, de valahogy mindig megtalált minket…:-)
    Itt Melide-ben ér véget az Oviedo-ból érkező Camino primitivo, de nem hiszem, hogy ez jelentősen növelné a zarándokok számát. Egyértelmű a Camino de Santiago egyeduralma, míg ennek az útnak sajnos túlzottan is nő a népszerűsége, a Camino Costan és Camino primitivo-n hetekig nem találkozol senkivel.
    Befutott Ken is a szállásra, ismét együtt a csapat! Ma 40 km-t jött, hogy behozzon minket:-)!

31. Nap Melide- Pedrouzo 33 km
    Nem tudtuk tovább elkerülni a sorsunkat, egész nap esett az eső. De összességében még így is nagyon szerencsések vagyunk, semmi okunk nem lehet panaszra az időjárást illetően.
    Az első szakaszt Arneval mentem, aki egy tallini munkaerő kölcsönzo cég tulajdonosa. Sajnos az a tapasztalatom, hogy ha valamelyik fél nem beszéli legalább a közös nyelvet közel anyanyelvi szinten, nehezen tud kialakulni mélyen szántó beszélgetés.
    Ismét felbukkant a kolumbiai haverunk, akit a Cebreiro hágó után láttunk utoljára. Farmerban és egy iszonyatosan félretaposott sportcipőben járja az útját, de térdig érő hóban nem ez volt a legideálisabb kombo. A mai egész napos esőzésben sem cifrázta nagyon a dolgot, 2-3 kilométerenként gólyaállásban szünetet tartva vette le és öntötte ki a cipőjéből a vizet, aztán lábcsere…..
    Eléggé felejthető ebéd Salceda- ban, hihetetlen miket nem tudnak beledobálni ezek a spanyolok a leveseikbe (ma disznófül darabokat találtam a bablevesben…). De a desszert mennyei volt, még mindig itt van a számban az íze!
    A táj szinte ugyanaz mint tegnap, legfőbb különbség, hogy ma eukaliptusz erdőkön is keresztül haladtunk.
    Holnap nagy napra készülünk, csak 21 km van betervezve…

32. Nap Érkezes: Santiago de Compostella 21 km
    Hát itt vagyok, megérkeztem Santiago-ba!
    818 km-t gyalogoltam, ebből több mint a felét, 420 kilométert egy durva csonthártya gyulladással hátráltatva. A SJPP-i vasutállomástol minden egyes mm-t a saját lábamon tettem meg, az én bizonyítványom nincs taxi es busz kilométerekkel átitatva.
    Soha egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy bármikor is feladjam, pedig Mansilla környeken voltak komoly problémáim. Töretlen lelkesedéssel mentem tovább, hogy megvalósítsam céljaimat és valóra váltsam álmaimat!
    Fantasztikus érzes itt lenni, hatalmas lelki békét és nyugalmat érzek, nem elsősorban örömöt!
    Kiváltottam a compostella-t, rögtön kettőt is, hiszen ebben a jubileumi évben a ferences rendiek is kiállítanak egy különlegeset, ugyanis Assisi Szent Ferenc pont 800 éve teljesítette a Camino szakaszát.
    Ma reggel már 6 előtt elindultunk Raphaellel Pedrouzo-ból, hogy ne késsük le a déli zarándok misét, főleg mivel egyre többen megerősítették a botafumeiro tényét. Ritka ünnepek alkalmával veszik elő csak az óriási tömjéntartót, de ha valaki kifizeti az előre meghatározott árat, akkor “előhúzzák” a raktárból. Nagy mázlink volt, most pont kifizette valaki… Fél 11-kor már a katedralis előtt álltunk, az utolsó 10 km-n különválva, mindenki a saját gondolataiba mélyedve, egyedül érkezett meg. Gyorsan megkerestem és elfoglaltam a szállásomat, mivel Sahagun-ban megismertem a Roots&Boots tulajdonosát Felipet (aki szintén a Caminot járta), logikusnak tűnt ennek a szálláshelynek a választása. Régi barátként üdvözöltük egymást, majd rohantam vissza a katedrálishoz. Sajnos legnagyobb megdöbbenésünkre bombariado miatt a mise elmaradt, de este 7-től már nem volt semmi akadálya. Mise után közösen mentünk át egy sörözőbe, ahol éjfél előtt fél órával megjelent Norbert, a német pap, aki aktívan részt vett a mise celebrálásában (a botafumeiro videoban a jobb szélen, magas és szakállas). Arneval azonnal felismertük és beszélgetésbe elegyedtünk vele. Ha nem lennének fotók, tényleg azt hinném, hogy nagyon be voltunk rúgva…

33. Nap Santiago de Compostella Pihenőnap

A Camino a civil létezésünkből való kilépés! Pozitiv hatással van az emberek tudatára es jellemére. Egy sokkal szebb és konfliktusoktól mentesebb világban élnénk, ha az emberek nagy része teljesítené ezt az utat. Itt kinyílsz es megnyílsz, hiszen mindenki nyitott feléd is, az emberek zárkózottsága, közömbössége és negatív értelmű semlegessége is a 21. század egyik fő problémája.

“Műszerekkel mérem, a nagy közömbösséget,
Túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények.
Az otthon nevű részen, a panelrengetegben,
Embergépek élnek zavartalan csendben.

A szájukon lakat van, minden ablak zárva.
Kattanásig húzva a szívüknek cipzárja.
Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják,
Masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják.”

Persze ez csak hiú ábrand, hogy valami Caminohoz hasonló dolog nagy tömegeket változtoztasson pozitiv irányba. Sőt egyre többen es többen esnek bele a jelenkor csapdájába:
“Céloknak élsz, amiket célok követnek, valóban őrjítő leszel majd öregnek…”

Forog a mókuskerék, még lassítani is nehéz, nemhogy kiszállni egy 30 napos testi-lelki megújulásra, átgondolni és értékelni az eddigi teljesítményt, mit akar az élet Tőled, Te mit akarsz tőle, mit adtál eddig es mit kaptál, hol hibaztál es min változtatnál.
Nagyon sok önkentes es egykori misszionárius járja az Utat, már önmagaban az a tény, hogy köztük vagy és halgatod a történeteiket illetve bepillantást nyersz a mindennapjaikba és szemléletmódjukba, teljesen új gondolatokat ébreszt benned. Másképpen szemléled és értékeled a saját sorsodat és értékeidet (egészségügyi állapot, pénzügyi helyzet, stb.), mint bármikor azelőtt.
Közvetlenül miután a Vaskeresztnél megszabadultam köveimtől es terheimtől, a Monte Iragon hegyen a hóvihar és a jegeso jelképesen tisztára mosott, utólag visszagondolva még az időjárás alakulásának is jellemformáló hatása volt.

 

A mai nap folyamán megérintettem Szent Jakab szobrát az oltártér mögött és megnéztem kriptáját az oltár alatt. Ken és Arne társaságában elfogadva és kihasználva az 5 csillagos Parador hotel nagyszerű és példaértékű hagyományát (az első 10 zarándokot meghívják ebédre es vacsorára), csodás ebédet ettünk a világ legrégebbi szállodaépületében.

34. Nap SDC- Negreira 22 km
    Remélem senki nem gondolta, hogy megállok Santiago-ban… Irány Finisterre! Nekem ez lesz a jutalomjáték!
    Felipetől kértem és kaptam egy kisebb zsákot, nagy hátizsakomat a santiagoi szállásomon hagytam. Benne a bakancsom, halozsakom es a botom, ezeket mar egyaltalan nem akartam cipelni.
    Még egy gyors reggeli a Paradorban, lassan jobban ismerem ennek a szállónak a hatsó járatait, mint Angyalföldet.
    Egész nap zuhogott, egy cipővel meleg lesz a pite, főleg ha tényleg 4 napon keresztül marad ez a borzalmas időjárás!
    A nap fénypontja a Ponte Maceira melletti gótikus hídon való átkelés volt.
    Nem sokkal utána beértem kolumbiai haveromat Francescot, aki Sarria-tól már az öccsével, a Madridban élő Osvaldoval nyomul (mindketten farmerban…mindketten térdig átázva…). Kiderült, hogy Francesco a cali kórházban dolgozik, sebész főorvos és hasi műtétek specialistája. Saját elmondása szerint igen jól keres, főleg kolumbiai viszonylatban. Nem akartam neki mondani, hogy egy új cipőre megiscsak illene áldozni, egy túranadrágról nem is beszélve….

35. Nap Negreira- Olveiroa 33 km
    Hosszú 33 km-es nap volt, sok kis tanyán és alig lakott településen keresztül. Egy kis eltévedéssel és egy jókora eséssel kezdődött a nap. Nincs ebben semmi meglepő, már 3 napja egyfolytában szakad az eső.
    Tudtam, hogy Negreido után sok szempontból nehéz szakasz jön, 50 km-en belül még supermercado sincsen.
    Délutan 1-kor Santa Marina közepén ittam egy teát, akkor már 5 órája gyalogoltam a szünni nem akaró esőben. Hiába pillantottam reménykedve kifelé az ablakon, elkezdett még jobban esni. Tudtam, hogy még mennyi van vissza, de megkérdeztem a pultost. Ő is 12 km-re saccolta… Ezen a ponton kellett bevetni titkos fegyveremet. Ilyen esetekre és fizikai holtpont esetére tudom ajánlani a Tégla cimű film betétdalait, elsősorban a Dropkick Murphys számokat. Ha meghallgatsz belőlük néhányat, tutira “kettéharapod” a következő 15-20 kilométert, bármilyen fáradtan és bármilyen időjárási körülmények közepette!
    Nem tudom, hogy lesz ebből holnap naplemente nézés, amikor 3 napja még napot se láttam…. Ruhaégetés szintén nehéz úgy 4 nap eső után! Csak köd és eső, ez jut most nekem… Remény hal meg utoljára, remélem holnapra változik az idő!

36. Nap Olveiroa- Finisterre 32 km
    Elértem a harmadik és egyben utolsó célomat is, megérkeztem Finisterre-be, a “világ végére”. (Latinul Finis Terra, jelentése világ vége.)
    Még Franciaországból indulva, egész Spanyolorszagot hosszában végiggyalogolva, 910 km után értem el ma az Atlanti- óceánt. Leírhatatlan és mesés érzés, nem lehet szavakba önteni!
    Innen nem tudok tovább menni, sem a térképről nem mehetek le és vízen járni sem tudok…
    Gyönyörű ez a hely, nem is gondoltam volna, hogy ez lesz a végén a hab a tortán!
    1853-ban építették a 17 méter magas és 57 km fénysugarú világítótornyot. A Finisterrei- foktól ellenőrzik a világ teherhajóinak 70 %-át.
    A magyar zarándokszálláson lakom, Aranka 2012- ben nyitotta ezt a színvonalas helyet. Holnap tipikus magyar reggelit készit nekem:-)

37. Nap Finisterre- Muxia 28 km
    …… csakazértis feljöttem gyalog Muxia-ba. Hiányzott még ez az extra 28 km:-)
    Kedves háziállatok és gyönyörű virágok kisérték utamat.
    A híres kolostor tetőszerkezete tavaly karácsony reggelén leégett, jelenleg az egész épület restaurálás alatt áll.
    Ma is egy magyar kézben lévő zarándok szálláson alszom, Roland a hospitalero fogadott Muxia- ban. Nagyon furcsa egymás után 2 nap is magyar szót hallani.
    Annyira megörültem a szintén Ádám nevű cseh zarándoktársamnak, hogy egyből beugrottunk az óceanba a helyi lakosok legnagyobb megdöbbenésére.

38. Nap Vége- Finish- Final
    A zarándoklat véget ért, a vándor megpihen.
    Igazán furcsa érzés 37. nap után buszra szállni közel ezer kilométer legyaloglása után. Belegondoltatok már, mi volt a leghosszabb időszak, amit közlekedési eszközök igénybe vétele nélkül töltöttetek?
    A napi beszámolókat elsősorban önmagamnak írtam, mert előre tudtam és ismerem annyira önmagamat, hogy hazaérkezésem után már nem fogom úti élményeimet archivalni. Később a tucatnyi visszajelzésből derült ki, hogy sokan olvastátok.
    Hálás köszönet mindenkinek, aki akárcsak 1 perc erejéig is lélekben velem tartott ezen a hosszú, de élményekben és tapasztalatokban gazdag utazáson!
    Örömömre szolgál, ha sok embernek tetszett a napi beszámoló vagy akár találtatok benne egyetlen értékes gondolatot is. Köszönöm még egyszer, hogy “lelki útitársaim” voltatok.
    Ha esetleg valakiben a napi beszámolók felébresztették a Camino végigjárásának gondolatát, kérem küldjön személyes üzenetet, szívesen segítek bármiben.
    Minden barátomnak és ismerősömnek csak ezt kívánhatom az élet minden területére vonatkozoan patakzó könnyeim közepette: Buen Camino!

Camino Extra: Hasznos tanácsok!

 

A leginkább költség- és időhatékony kijutás szerintem a Budapest- London Stansted, London Stansted – Biarritz Ryanair repülőjárat.
Szombaton nagyon jó a csatlakozása, csak 3-4 órát kell várni a reptéren, de ez egy esetleges késés esetén még jó is lehet.

Mehetsz Brüsszelbe Wizzair járattal és onnan Ryanair Biarritzba, de akkor ott kell aludnod egy éjszakát, ami 1 nap veszteség és emeli a költségeket.

Működik még a Budapest- Párizs Wizzair-rel, de be kell jutnod a városba és onnan vonattal Bayonne 80 EUR-ért. Szerintem nem jön ki olcsóbbra, ráadásul időben sokkal több és macerásabb.

 

Biarritzban az információs pultnál megmondják, hogy melyik buszállásról indul a vonat Bayonne-ba. Kb. 50 métert kell sétálnod. Buszjegy ára 1 EUR. Közvetlenül a bayonnei vonatállomás előtt tesz le a busz, onnan mennek kb. 2 óránként vonatok Saint Jean Pied de Port-ba. A vonatjegy ára: 9,90 EUR. Nem elég megvenni a jegyet, a peronon indulás előtt érvényesíteni kell, különben megbüntetnek. Ezt általában senki sem tudja, ezért ez nagyon hasznos tanács!
Camino előtt minimum 2 héttel kezdjetek el szedni magnézium tablettát, toljatok be egy havi adagot, általában annyi van egy dobozban. Én a JutaVit termékeket szedem még ma is, a javasolt napi magnézium bevitel 375 mg. Magnézium  + B6 termék (250 mg tiszta magnézium tartalom) és Kalcium-Magnézium-Cink termék (150 mg tiszta magnézium tartalom) együttes szedése javasolt.

Lábfejre Balea Hirschtalg (szarvasfaggyú) krémet javasolnék, minden reggel indulás előtt kell bekenni a lábfejedet. Puhít és ápol, megakadályozza a lábfejed csúszkálását a zokniban. Így redukálod a vízhólyagok kialakulásának veszélyét.

Teljesen bőr túrabakancsban SEMMIKÉPPEN ne menjetek. Nagyon merev felül és nem tud mozogni a lábszár, 2 hét után garantált a csonthártyagyulladás.

Nyáron sokan visznek túraszandált váltócipőnek. Bár nálam vagányabb fickók is mondták már, hogy „Nekem bejött a Szandi…!”, én mégis 2 túrafutócipőt javasolnék az Útra, szerintem ez a legjobb választás. Egy váltócipőt és papucsot fürdéshez mindenképpen vigyetek. Nagyon fontos, hogy a szálláshelyekre való megérkezés után, másik lábbelit tudjatok felvenni.

Kamásli alapkövetelmény! Esős és eső utáni napokon óriási hasznát veheted! Csak nyerhetsz vele, mert kis súlya van és nem foglal nagy helyet.

Túrabot! Mindenkit arra biztatok, hogy vigyen magával. Egy jó teleszkópos túrabot képes átvenni a testsúly 30%-át. Meredek lejtőkön és emelkedőkön nagy segítség. Két másik előnye, hogy használatával szinte lehetetlen elesni (esős napokon könnyen bekövetkezhet) és nekem nagy „fegyver” volt a kutyák elleni védekezésben.

2014-ben négy különböző oklevelet lehetett szerezni: Compostella, Ferences rendi Compostella, Fisterra, Muxiana. A Ferences rendi Compostella kivátelével a további években a másik 3 oklevél megszerzésére biztosan lehetőség nyílik.

Az első kettőt Santiago-ban, az utolsó kettőt Finisterre-ben és Muxia-ban adják a Municipal Albergue-ben. Ha mész Muxia-ba is, ne felejts el pecsételni Liresben a kávéházban, különben nem lesz hiteles a Finisterre-Muxia közötti szakaszod.

A legjobb szállások ezek lennének véleményem szerint:

Torres del Rio – Casa Mariela

Közvetlenül a főtéren, a templom mellett. Érdemes befizetni a vacsorára (10 EUR) a szálláson. 50 méterre tálalják a vacsorát az étterem felső szintjén, de a hospitalero a pincér, aki hatalmas hangulatot teremt.

Azofra – ez az egyetlen szállás, 30 db 2 ágyas szobával

Itt nem voltam, mert húsvétkor nyitott, viszont minden könyv a legjobb szálláshelyek között említi.

Boadilla del Camino – Albergue El el Camino

Gyönyörű kert és szép társalgó a hálóterem előtt. Érdemes itt vacsorázni 9 EUR-ért.

Eduardo a tulaj meg fogja kérdezni magyarul: Hogy hívnak?:-)

Mansilla de las Mulas – Albergue Jardin

Új és modern, külön női és férfi zuhanyzó, toalett.

Ha 20 EUR csomagárat fizetsz, kapsz egy kevésbé tartalmas reggelit, de egy nagyon bőséges vacsorát a szállás mellé.

Sarria – Casa Peltre

Ez volt a legdrágább: 12 EUR.

Kényszerpálya volt, mert a többi szállás tele volt.

De egy nagyon világos, sajátos stílusú varázslatos szállás, csupán 11 emeletes ággyal. A felső szinten nagy konyha és ebédlő. Érdemes kipróbálni!

 

Kultikus szállások:

Villafranca del Bierzo – Ave Fenix

Nem túl jó maga a szállás, viszont az egyik leghíresebb. 15 EUR-ért szállás + jó reggeli + vacsora. Kihagyhatatlan!

Vacsora előtt közös ima Jesus-szal, az egyik legrégebbi Camino szállásadóval.

 

Castrojerriz – Albergue de San Esteban

Szinte egész évben telt ház, Paco a tulaj nagyon kedves ember, a Camino egyik kultikus figurája.

Ajánlom még:

Villafranca Montes de Oca – Municipal Albergue

Hatalmas konyha és ebédlő, azaz közösségi tér. Este mindenki itt gyűlik össze, nagyon kellemes hangulat.

Legszebb falu: Cirauqui (Navarra)

Legvarázslatosabb hely: Castrojeriz (a kolostorban az apácák süteményt készítenek és javaslom nézzétek meg másnap délelőtt a várat is (castillo) a csodás kilátás miatt, kb. 25 perc Paco zarándok szállásától)

Legszebb városok:

Pamplona

Santo Domingo de la Calzada (baromfi pár a székesegyházban)

Burgos (legszebb katedrális)

Ha 30 km felett mentem egy nap, akkor mindig ettem délben/kora délután zarándokmenüt. Legemlékezetesebb menüket itt kaptam:

Alto di Poio – közvetlenül az utolsó emelkedő után jobbra egy kis bárban, 8 EUR-ért. Ez esett a legjobban, ezt ne hagyjátok ki!

 

Portomarin – Camino mellett a várost már majdnem elhagyva, hatalmas körpanorámás étterem, aminek az alja privát zarándok szállás. 9,50 EUR

Leboreiro – Az út mellett jobbra kis étterem. 10,00 EUR

 

Salceda – Az út mellett jobbra kis étterem. Itt ettem életem legfinomabb puding tortáját desszertként. 9,00 EUR

 

Hasznos tipp:

Villafranca del Bierzo előtt Pieros falu után MINDENKÉPPEN kanyarodjatok jobbra a szőlőtőkék felé Valtville de Arriba irányába. Gyönyörű dombos szőlőhegyek és szép kilátás.
Villafrance del Bierzo után válasszátok a Camino duro-t Trabadeloig, sokkal szebb, mint a másik útvonal.

Tricastela után Samos irányába menjetek (az apátság megtekintése ajánlott), majd Samos-t elhagyva Teigun után Paicais/Perros irányába.

 

Ha bármilyen további kérdés felmerülne, szívesen állok rendelkezésre a zarandokkaland@gmail.com címen!

 

Ön is szeretne túrázni?

információ